A digimánia vége?

2016. december 13. 13:50

Molnár Attila Károly
Mozgástér

Vagy tévedtek a haladárok az internet hatásait illetően és az mégsem hoz létre valami demokratikus utópiát, vagy az internet valóban elősegíti a változást, aláássa a hierarchiákat, de ma a haladárok vannak uralkodó helyzetben, ők az establishment – csak éppen az a hamis tudatuk volt, hogy ők az elnyomottnak –, és az interneten valóban kialakult egy ellenkultúra velük szemben, ami az ő uralmukat ássa alá. Akárhogy is, egy utópiával ismét kevesebb.

A korábbi évtizedek nagy kedvence a digitális vagy cyber utópia volt. A személyi számítógép, majd az internet elterjedése kiváltotta a technománok szokásos rajongását, ahogyan egykor a gőzgép, a távíró, a rádió.

Ezektől mind azt remélték, hogy alapvetően megváltoztatják az embert és az emberi viszonyokat, véget vetnek a viszályoknak, a szegénységnek, és szükségszerűen elhozzák az emberiség várva várt Aranykorát. Erre a digimániára jól felfogott érdekből rásegítettek a nagy internetes vállalkozások is, de a szereplők zöme önként és dalolva lett a Szép Új Mánia híve és terjesztője.

A digimániának vagy cyber utópiának két eleme volt.

Az első szerint az internet, később főleg a társas média, szükségszerűen politikai változást hoz, de a haladó utópia irányába, mivel szabad, egalitárius, önszabályozó, kreatív, bőség (ingyenesség) jellemzi, így a »szabadság vírusát… az elektronikus hálózatok terjesztik a Föld négy sarkában.« Állítólag, általában az információs és kommunikáció-technológiák mai fejlődése szükségszerűen magával hozza a vágyott, igazi demokrácia elérését. A mítosz hívei szerint a demokrata technofil, és a technofil akaratlanul is demokrata. A netizen ezért változásbarát. A »digitális nemzet« az új élcsapat: fiatal, jól képzett, jómódú, kommunikatív és politikailag aktív, humanista és toleráns, libertárius, racionalista és reformer.

A második szerint az internet, és főleg a felhasználók alkotta tartalmak elterjedése – a blogok, kommentek, stb. – demokratikus, szabad és egyenlő felek közti vitát fog eredményezni végre valahára. Ellentétes a tekintéllyel és mindenféle szabadságot korlátozó rezsimmel.

(...)

Az internethez kötött utópiának már egy ideje vége, az establishment jó ideje gyanakvással kezeli az internetet, de sőt Donald Trump győzelme – úgy tűnik – nem pusztán felszámolt a digimániát, de a kiskedvencből bűnbak lett. Mert történt, hogy Trump ötödannyi pénzzel az interneten kampányolva győzni tudott.  Az amerikai liberálisok gyászmunkájának része részben az internet, és főleg a társas média (főleg a Twitter, Facebook, 4chan, Reddit, stb.) hibáztatása, részben a »post-truth politika« fogalmának megkonstruálása. A mostani haladár reakciók szerint az internet mégsem a haladás motorja.

Na most, vagy tévedtek a haladárok az internet hatásait illetően, az nem hoz létre valami demokratikus utópiát. Vagy az internet valóban elősegíti a változást, aláássa a hierarchiákat, de ma a haladárok vannak uralkodó helyzetben, ők az establishment – csak éppen az a hamis tudatuk volt, hogy ők az elnyomottnak –, és az interneten valóban kialakult egy ellenkultúra velük szemben, ami az ő uralmukat ássa alá. Akárhogy is, egy utópiával ismét kevesebb.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://digit.mandiner.hu/trackback/27101