Az online orvoskereső lesz 2016 nagy üzlete?

2015. december 14. 13:29

A brüsszeli Doctena startup az egészségügy Airbnb-je, orvost kereshetünk és szakrendelésekre foglalhatunk vele időt akár három kattintással ígérik a fejlesztői. A platform sikeres, de a megoldásra már amerikai startupperek is rávetültek, 2016-ban pedig mindenki ebben látja a siker zálogát.

2015. december 14. 13:29
Steve O'Hear

2013-ban alapították a Doctena startupot, ez egy orvoskereső univerzális platform, Belgiumban, Luxemburgban és Hollandiában működik sikerrel. A beteg és páciens közötti kapcsolatot segíti, csak az egyes országok egészségügyi törvényeinek előírásaiban különbözik, maga a Doctena „motorja” mindenütt ugyanaz. A beteg megkeresi az adott területen illetékes szakorvost, kiválasztja, ha szimpatikus a rendszerben, majd előjegyzi a kezelést, majd a kezelés után az eredményeit is láthatja online bárhonnan a rendszerben. Ha más orvost választ, ezekhez az adatokhoz az ő feladata a hozzáférést megadni, hasonlóképpen, mint a 2016-ban bevezetendő magyar elektronikus megoldásban.

 
A Doctena sikerét jelenti az, hogy a startup most kapott 4,5 millió €-nyi tőkeinjekciót, meg nem nevezett angyal és magánbefektető cégektől. Látható tehát, az egészségügy nagy üzlet lesz az EU-ban hiszen egyre több az idős állampolgára, aki akár akár nem, de kora miatt előbb vagy utóbb egészségügyi szakemberre szorul. A Doctena célja a hirtelen jött pénzmaggal, hogy tovább is terjeszkedjen, Svájcba helyezte át főhadiszállását, hogy a következő célpontokat becserkéssze. Célja az, hogy 3 kattintással bárki azonnal orvoshoz jusson, vagyis ne kell macerás telefonos kanosszákat járnia senkinek sem. (Mivel az EU nyugati részén a háziorvosi rendszer nem úgy működik, mint nálunk, vagyis szabadon választja meg bárki az orvosát illetve van ahol rotációs rendszer alapján történik ez.)
 
 
Igyekezniük kell viszont a terjeszkedéssel, mert jön a szilícium-völgyi vetélytárs (az USA-ban is 2016 startupjai az EÜ területen akarna nyerészkedni) a ZocDoc, de a francia hasonszőrű megoldás a Doctolib is terjeszkedni akar. Ami érdekes, hogy a megoldás főleg azért terjedt el eddig, mert B2B és B2C megoldásként is működik. Lefordítva egyszerű nyelvre, a Doctena először egy nagyvállalatnál vezeti be a platformot, annak dolgozóinál, majd ezek tovább ajánlják a metódust az ismerőseiknek. Mivel mobil és asztali számtógépes felületen is elérhető tényleg csak 4–5 perc mire valaki becsekkol egy orvoshoz. Az más kérdés, hogy a nyugat-európai gyakorlatnak megfelelően ez a tényleges fizikai kezelés lehet, hogy 2 hónap múlva esedékes. De ez köszönhető annak is az EU fejlettebb részein sokkal kevesebb a kórház és a szakrendelő, a legtöbb magán és nagyobb kihasználtsággal is működnek és a mortalitásuk is alacsonyabb, mint a magyar a hetvenes évekből itt maradt „halálgyáraknak”. (Nem kell félni, hamarosan az orvosok és a nővérek elvándorlása miatt hazánkban magától is ez a rendszer fog megvalósulni és kórházakat és SZTK-kat zárnak be, mert nem lesz aki ellássa a betegeket).
 
 
Visszatérve a Doctena megoldására, ez gyakorlatilag IT szempontból egy rugalmas időpont menedzsment rendszer, komoly ict támogatással. A lényege az, hogy minél több orvos csatlakozzon a megoldáshoz, mert így lesz a kereslet és a kínálat paritásban és csak ekkor működik ténylegesen 3 kattintással, mint a marketing szövegben olvasható a Doctena oldalán. Nem véletlen a Doctena fizet is havonta a csatlakozó orvosoknak, hogy folyamatosan bővüljön is a rendszer (hasonlóképpen, mint hazánkban az orvoslátogatók sem önzetlenül kopogtatnak be a háziorvosokhoz). Érdekes tény viszont, hogy 2015-ben az orvosi foglalások csak 3%-ban történtek online, míg az utazás és szállásfoglalások már 55%-ban. Hatalmas piac tehát most orvosi startupot csinálni és lekoppintani a Doctena megoldását, ami nem más, mint az Airbnb csak itt az egészségügyi ellátásra koncentrálnak elsősorban.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!