2017 az OLED tévék éve lesz?

2017. január 11. 08:20

Az idei CES alapján úgy tűnik, hogy a felgyorsulhat az OLED televíziók elterjedése. Az LG, a visszatérő Sony és a Panasonic egyértelműen állást foglalt a technológia mellett, a Samsung pedig eggyel tovább is lépett. Divatjamúlttá válik az LCD?

2017. január 11. 08:20
Admin

A televíziózást meghatározó technológiák közül most az OLED (Organic Light-Emitting Diode) tűnik hosszútávú győztesnek. Az iparágat ugyan a folyadékkristályos (Liquid-crystal Display, LCD) készülékek uralják, az idei CES egyik tanulsága azonban, hogy 2017 az OLED készülékek áttörésének éve lehet. Ráadásul az LCD-technológián alig újítottak az utóbbi időben. Másik tanulság: elpárolgott az ívelt, hajlított képernyő körüli hype, pedig pár éve még imádták a gyártók, de aztán semmi nem igazolta a nagy felhajtást. A CES-en bemutatott csúcstelevíziók közül egyik sem volt ívelt, az összes kompakt, és ez a tény mindent elmond.

A technológia

A szentjánosbogarak fénykibocsátása által inspirált OLED-technológia az elektrolumineszcencia nevű elektrooptikai jelenségen alapul: elektromos áram vagy mező hatására fényt bocsát ki, világít egy anyag, egész pontosan egy szervesvegyület-réteg. A szerves szénalapú félvezető anyagból készült réteg két elektróda (amelyekből a fény terjedése miatt az egyik gyakran átlátszó) között helyezkedik és nagyon kis helyet foglal el, lehetővé téve a képernyő összes képpontjának és alképpontjának OLED-es fényforrását, valamint minden egyes pixel külön-külön szabályozását.

A folyadékkristályosokkal ellentétben háttérvilágítás nélkül működő OLED televíziók és egyéb kijelzők ezt a jelenséget kiaknázó képalkotási technológiával jelenítenek meg álló- és mozgóképeket. A háttérvilágítás hiányával vált lehetővé a tökéletes fekete szín, és a sokkal kontrasztosabb kép.

De más előnyei is vannak az LCD-vel szemben: a kijelző sokkal vékonyabb, szélesebbek a látószögek, világosabb a kép (annak ellenére, hogy az újabb 4K LCD-k szintén sokat javultak ezen a téren, igaz gyakran a pontosság kárára). És mindez sokkal több mint a 4K.

Hiába a döbbenetes képminőség, elterjedésüket eddig főként hihetetlenül magas áruk akadályozta meg. Most viszont megfizethetőbbek lehetnek. Már a CES előtt is így tűnt, mert például az LG 2016-ban folyamatosan csökkentette az árakat, legolcsóbb, B6 modellje 4 ezer dollárral kezdte a múlt évet, októberben viszont már feleannyiba került, Fekete Pénteken pedig további 200 dollár kedvezménnyel kínálták az 55 colos 4K OLED készüléküket.

A gyártók

A mindenkit elkápráztató, az Engadget szerint a CES 2017 „termékek terméke” új W-sorozat nyilvánvalóan más árfekvés lesz, pozitívum viszont, hogy idén már egyre többen megengedhetnek maguknak OLED-es 4K televíziót. (Az LG-nek egyébként is „szokása”, hogy a las vegasi rendezvényen tart OLED-bemutatót.)

Mivel a televízió-gyártók a CES-en nem jelentenek be árakat, csak annyit közöltek, hogy a fogyasztók meg fognak lepődni az LG W-szériás OLED készülékein. A Best Buy-on egyébként már rendelhető 7999 dollárért a mostani divat alapján minden szuper tulajdonsága mellett még „okosnak” is nevezett, de leginkább faltapétára emlékeztető – és valóban gyönyörűen kivitelezett – tévé.

És már nemcsak a technológia eddigi zászlóshajójaként számon tartott LG fejleszt OLED készülékeket, hanem a 10 éve OLED televíziót elsőként piacra dobó Sony hosszú hallgatás után újra megjelent a színen, ami szintén áresést generálhat. Az XBR-A1E Bravia készülék már-már abszurdan vékony, 55, 65 és 77 colos OLED-panellal, Ultra HD-vel, HDR-rel, mindennel. Legfontosabb újítása az a hangszórókat magába a képernyőbe integráló úgynevezett „akusztikus felület.”

Az LG Crystal Soundja ugyanezt a megoldást használta: a hangszórókat 65 colos kijelzőjébe integrálta. Esztétikailag remek, bár a hangminőség állítólag nem jobb az átlagos tévéhangszóróknál.

A Panasonic szintén bemutatta (második) OLED tévéjét, az EZ1002-t. A Samsung pedig az OLED-et átugró QLED képernyőt jelentett be a közönségnek. A dél-koreai cég korábban egyszer már gyártott OLED tévét, de menet közben annyi mindent elszúrtak, hogy nem került forgalomba. A fény és szín tökéletes keverékét jelentő QLED kvantumpötty fénykibocsátó diódákon alapul, lényege, hogy szerves anyag helyett elektromosan kibocsátott fényt generáló kvantumpötty-réteggel működik.

Áresés ide, áresés oda, a LG OLED tévéi többe kerülnek, mint a legtöbb 4K LCD alternatíva, és a fogyasztók többsége valószínűleg változatlanul a képernyőméretet részesíti előnyben a minőséggel szemben. A televíziózás közeljövője viszont nagyon úgy tűnik, hogy az OLED és a QLED lesz.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
chack
2017. január 15. 21:45
"...az adás minősége (felbontás) javul és ezt az emberi szem is észreveszi..." Tökéletesen igazad van. Én meg azt mondom, ha az adás minősége (a tartalmi) tovább romlik, nem csak nem nézem a TV-t, de ki is tiltom a hálószobából, hogy még hallgatnom se kelljen, amikor olvasni vagy aludni akarok. :P
hirvi
2017. január 15. 21:45
Nem megyünk sokra a készülék minőségével, ha a műsorok minősége romlik. Vagy nézhetetlen, gagyi hulladék, amiért nem érdemes áramot fogyasztani, vagy ezeréves lerágott csont (Columbo meg hasonlók), amit digitális felújítás után sem érdemes nagy felbontásban nézni. Ilyen körülmények mellett csak saját filmet van értelme nézni, de aki ezért félmilliós tévét vesz, meg is érdemli.
trespass
2017. január 12. 14:41
Nem a képernyő nagy, hanem a szobád kicsi. :)
Gregorius
2017. január 12. 14:08
Szerencse kérdése az egész. Nekem egy szintén sztereó, nagy Grundigom hat évet bírt, utána javíthatatlanná vált...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!