ember-gép interakció

2017. július 15. 08:30
Az androidok egyedi tükrök, segíthetnek megválaszolni, hogy miért vagyunk itt, és miért lett annyira sikeres a Homo sapiens.
2017. június 28. 08:30
Kanadai kutatók klinikai környezetben tanulmányozzák robotok és betegek kommunikációját. A mesterséges intelligenciával rendelkező gépekkel folytatott interakciók pozitívan befolyásolhatják betegségek kimenetelét.
2017. március 10. 11:30
Brit kutatók robotokba ültetett emberi szövetekkel tesztelnék az inak-, izmok- és a bőr tűrőképességét.
2017. január 16. 11:30
A 100 ezer dolláros verseny második kiadásán is robotfestők mérettetnek meg egymás között. Bárki jelentkezhet rá.
2016. december 24. 09:30
A mesterséges intelligencia többé már nem mesterséges, hanem fizikai rendszerekbe és a társadalomba integrálódva hoz majd döntéseket.
2016. december 16. 14:30
Elég arra gondolni, hogy a robotkar megfog egy tárgyat, és meg is fogja. Az új interfész használata fájdalommentes, nem kell hozzá semmiféle agyi implantátum.
Gondolkodom, tehát…?
2016. december 1. 08:30
November 29-én, kedden rendezte a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) jubileumi, tizedik Digitális Esélyegyenlőség (DE!) konferenciáját a Gellért Szállóban. Az előadók teltház előtt beszéltek a jelen és a közeljövő arculatát leginkább meghatározó infokommunikációs technológiáról, a mesterséges intelligenciáról, elágazásairól, hatásairól.
2016. október 3. 11:30
A 3 és 8 év közötti gyerekeknek szánt robottárs szórakoztatópartner, kitölti üres óráit, viszont se szülőt, se bébiszittert, se tanárt nem helyettesít.
Rodney Brooks
2016. október 3. 08:31
Az MIT Számítástudományi és Mesterséges Intelligencia Laboratóriumát sokáig igazgató Rodney Brooks napjaink vezető robotikusa. Állatokról és az emberről mintázott robotjait bizonytalan környezetekben teszteli, előbb-utóbb élő gépeket fejlesztene. Különleges szerkezetein keresztül igyekszik megérteni az emberi intelligenciát.
David Hanson és a Hanson Robotics
2016. szeptember 26. 08:30
Az amerikai David Hanson emberarcú gépei rendre meghökkentik a tudományos-technológiai közvéleményt. Munkái jól szemléltetik robotika és művészetek találkozását. Masinái testére olyan zsenik fejét varázsolta rá, mint Albert Einstein, vagy Philip K. Dick, a legendás sci-fi szerző.
2016. szeptember 5. 11:30
Az MI-kutatások az ember javát szolgálják, és nem a kárát.
Egy stanfordi kutatás margójára
2016. szeptember 5. 08:00
Merre fejlődik tovább, milyen területeken okoz változást, és mik lesznek a 2030-ra széles körben elterjedő mesterséges intelligencia következményei?
2016. augusztus 16. 11:30
Amerikai kutatók a bőrt vezérlőpulttá, kijelzővé és adattárolóvá alakító egyedi fémtetoválásokat fejlesztenek.
Csevegő ágensek kontra alkalmazások?
2016. május 13. 09:00
A beszélgető ágensek, a lesajnált fecsegőbotok hosszú utat tettek meg addig, hogy a mostani Microsoft-vezér a jövő ember-gép kommunikációjának kulcsszereplőit látja bennük. Akár az appokat is leválthatnák, de nem fogják, hanem inkább kiegészítik őket. Chatbotok tegnap, ma, holnap.
2016. április 29. 12:00
Zombikkal viaskodunk, digitális szalonnát sütünk, zátonyra futott hajóról menekülünk. Tesszük mindezt a nappaliban, kényelmes fotelben ülve.
2016. április 13. 12:00
Az internet globális agy, a mesterséges intelligencia a barátunk lesz Yuri Millner orosz származású kockázati befektető szerint.
2016. április 1. 09:01
Rajzoló drón segíti az embert, például művészeket. Az eredmény még kaotikus, a jövő viszont ígéretes.
2016. március 8. 09:00
A robot-ember kommunikáció akkor érhet el magasabb szintet, ha a gép megérti beszédpartnere szándékait.

összesen: 27 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó