Közpénzen szórakoztak Kolompárék?

2009. szeptember 03. 09:15

Hátrányos helyzetű cigány gyerekek helyett Kolompár Orbán és más roma vezetők szórakoztak pályázati pénzekből a Balatonnál tavaly nyáron.

2009. szeptember 03. 09:15
A Magyar Nemzet mindezt egy pályázati alvállalkozóra hivatkozva írja, aki állítását igazolandó, még fényképeket is átadott a lapnak. A pályázatot anyanyelvű és népismereti gyermektáboroztatásra írta ki a Magyar Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Közalapítvány, de Balatonmárián csak cigány vezetők és hozzátartozóik nyaraltak, gyerekek nem. Hajek Csaba, aki a főpályázó Bács-Kiskun Megyei Cigány Önkormányzat mellett pályázati alvállalkozó volt, a lapnak azt mondta: a táborlakók - egy hátrányos helyzetű testvérpár kivételével - Bács-Kiskun megyei cigány vezetők és rokonaik voltak.

Kolompár László OCÖ-képviselő a Magyar Nemzetnek nyilatkozva azt mondta, hogy tavaly nyáron egy időben zajlott gyermek- és felnőttképzés a Balatonnál, a cigány vezetők az utóbbi vendégei voltak. A lap szerint viszont akkor és ott nem volt ilyen képzés. A Magyar Nemzet megkereste az alapítványt is az ügyben, de Németh Erika, a kuratórium elnöke csak a jövő hétre ígért felvilágosítást. Ugyancsak keresték Kolompár Orbánt, de nem reagált.

Közpénzből buliztak Kolompárék? + Kép (Magyar Nemzet)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!