Fidesz: Molnár Gyula Wieszt tettestársa

2010. május 21. 16:14

Kupper András szerint Molnár Gyula tudta, miről szól az a videó, amit a fideszes képviselők bemutattak, ezért nem adott lehetőséget az interpellációra. Wieszt János közben azt mondta az FN.hu-nak: megtiltották neki, hogy nyilatkozzon. Újbuda a korrupciógyanú miatt elbukhatja Bartók Béla nevének használati jogát is.

2010. május 21. 16:14

Kupper András fideszes országgyűlési képviselő pénteki sajtótájékoztatóján felidézte: egy fideszes képviselőtársa az újbudai képviselő-testület csütörtöki ülésén interpellációra készült az üggyel kapcsolatban, ám Molnár nem adta meg erre a lehetőséget. Kupper szerint mindebből az következik, hogy Molnár Gyula tudta, miről szól a videó, és nem véletlenül tette azt, amit tett. „A polgármester Wieszt János tettestársául szegődött” - fogalmazott.

A politikus kiosztott egy nyílt levelet is, amelyet Vásárhelyi Gábor, Bartók Béla zeneszerző jogutódja írt pénteki keltezéssel Molnár Gyulának. Ebben Vásárhelyi Gábor felidézi, hogy a XI. kerületben, a Bartók Béla úton az önkormányzat egy kulturális városközpontot szeretne létrehozni, amelyhez a Bartók nevet akarta felhasználni. A zeneszerző jogutódja azonban a nyílt levélben azt írta: Weiszt korrupciós gyanúja miatt, amíg e helyzet fennáll, tiltakozik az ellen, hogy a kerület Bartók Béla nevét bármire is felhasználja.

Az FN.hu pénteken telefonon kereste Wieszt Jánost: „Bocsásson meg, de megtiltották, hogy nyilatkozzak” - hangzott a válasz. Arra a kérdésre, hogy ki és miért tiltotta meg, már azt mondta, hogy nem akar nyilatkozni. Molnár Gyula sajtófőnöke szerint a XI. kerület vezetője nem tiltotta el a nyilatkozattól Wiesztet. Molnár jelezte: felkéri a jogi bizottság fideszes vezetőjét, hogy haladéktalanul hívja össze a bizottságot, hogy vizsgálják meg az ügy hátterét, és tegyék meg a szükséges lépéseket. A polgármester egyidejűleg felkérte Wieszt Jánost, hogy az ügy tisztázásáig függessze fel Vagyongazdálkodási Bizottsági tagságát.

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
states
2010. május 22. 02:14
Élvezet nézni a híradókat, valóságos szocialista kékfény mind, a legrövidebb "ma mit lopott az MSZP" blokk is negyedórás volt...
acsub
2010. május 22. 00:35
Fura megfogalmazással tenné lehetővé a Fidesz módosító javaslata, hogy az eddigi megkötések se legyenek irányadóak az állami vagyon versenyeztetés nélküli eladásakor. A javaslat annak fényében különösen meglepő, hogy a fideszes politikusok az utóbbi években sokszor hangoztatták, hogy átláthatóbbá kell tenni a privatizációt. A javaslatot jegyző politikusok sem az [origo] kérdéseire, sem az ellenzéki képviselők kritikáira nem reagáltak érdemben. Az állami kézben lévő vagyon hasznosítása és eladása esetén mellőzhető a verseny, "ha társadalom-, fejlesztéspolitikai vagy egyéb szempontok szerinti közérdekű cél érdekében az adott ügylet megvalósítása kiemelten indokolt, és a kormány erre figyelemmel nyilvános határozatban döntött a versenyeztetés mellőzéséről" - ez áll abban a javaslatban, amit Matolcsy György leendő nemzetgazdasági miniszter és Fónagy János leendő államtitkár kedden terjesztett a parlament elé. A módosítás mind az állami vagyon versenyeztetés nélküli hasznosítását, mind a versenyeztetés nélküli eladását megengedő konkrét feltételek közé beszúrja az "egyéb szempontok" kitételt, ami gyakorlatilag szabad kezet ad a kormánynak a verseny kiiktatásában. "Azzal, hogy a Fidesz megszünteti a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsot és a jelenlegi vagyontörvény az állami vagyon versenyeztetés nélküli hasznosítására, illetve eladására vonatkozó paragrafusaiban szereplő feltételeket kiegészíti az egyéb szempontokkal, kevésbé lesz ellenőrizhető és átlátható a vagyongazdálkodás" - mondta [origo]-nak Lövétei István alkotmányjogász, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója. http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20100519-matolcsy-es-fonagy-torvenyjavaslata-levetove-teszi-hogy-a-versenyeztetes-nelkuli.html
Zázrivecz
2010. május 21. 23:11
Na red haverunk kimutatta a kommunisták igazi énét. Ilyenkor örülök, hogy csak 1%-ot értek el a választásokkor (felfelé kerekítés szabályai szerint). Aki vörös vagy annak vallja magát az csak azt látja, hogy hol lehet lopni, csalni és hazudni. Ez is egy világnézet. Volt is időtök ezt bebizonyítani. Én maradok a konzervatív nemzeti és polgári értékeknél.
Lion
2010. május 21. 22:58
A cikk témája egyébként továbbra is Wieszt et. és bűnügye :DD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!