Wieszt visszatámad

2010. május 24. 15:27

Az MSZP-s politikus azt állítja, hogy manipulálták azt az állítólagos leleplező videót, melyen korrupciós pénzt fogad el. Wieszt János bepereli a felvételt nyilvánosságra hozó fideszes Kupper Andrást.

2010. május 24. 15:27
A szocialisták XI. kerületi frakcióvezetője állítja: mind ebben az ügyben, mind a kerület vagyongazdálkodását érintő minden ügyben a helyi eljárási rend, a működési szabályok betartásával járt el, ezért áll a vizsgálatok elé. „A döntés előkészítés minden eleme a Polgármesteri Hivatal munkatársai és megbízási szerződéssel rendelkező értékbecslők és ügyvédek közreműködésével történt és történik” - jelentette ki közleményében Wieszt János.
 

„A bemutatott felvétel tényleges tartalma és annak az értelmezése között fényévnyi távolság van” - teszi hozzá az MSZP-s politikus. Weiszt János igazságügyi szakértő véleményét is kikérte, aki „nem zárja ki a hang és a kép manipulálásának lehetőségét.” A szocialista arra is rámutatott, hogy egy titkosszolgálati eszközzel készült videó ügyéről van szó, ami illegális, és a törvény bünteti. „Ezek ismeretében vállalok minden következményt, a valódi eseménysor felderítése érdekében” - zárul a közlemény. 

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MakkA
2010. május 25. 16:03
Ja. Amúgy nem az öldöklés miatt tartom jónak a kínai gyakorlatot. Hanem mert a korrupció bizonyos személyektől nemhogy nagyon csúnya, de az állam működését is torzítja - körülbelül mint a terrorizmus. Egy állami, önkormányzati hivatalnok ha korrupt, gyakorlatilag MINDEN törvényt felülbírál, és amiatt a törvényeket követők vesztesnek érzik magukat, hiszen amiért ők megdolgoznak, tanulnak, esetleg 10-20 évet, ezek egy mozdulattal elveszik. És mivel ők az "állam", ezért esélytelen ellenük fellépni. (Pereskedtem csaló önkormányzat ellen, 8 évig húzták a pert...) MA
MakkA
2010. május 25. 15:57
Egy törvényeket betartó államigazgatásban a film megjelenését követő reggel az adóhivatal és a rendőrség csöngetett volna a fickónál. Ha Kína lennénk, akkor meg ott csücsülne egy ketrecben a Kossuth téren, előtte a tábla, hogy mit csinált. (Kínában pár nap közszemle után mennek a kivégzőkamrába, és azt hiszem, rajtuk kívül senki nem bánja.) MA
drienovác
2010. május 25. 12:42
egyébként nyugtaadás? átvételi elismervény? bevételi pénztárbizonylat? ha a pénz legálisan került a borítékban hozzá, akkor valamelyik szabadgyakorlatot be kellett volna mutatni....
fiandre
2010. május 25. 11:14
Nyüszít a kis tetű...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!