Bemutatták a Magyary Programot

2011. június 14. 12:14

Kedden hozták nyilvánosságra a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Programot. Navracsics Tibor a bemutatón kijelentette, mindannyiunk közös célja, hogy olyan közigazgatás jöjjön létre, amely barátja az állampolgároknak.

2011. június 14. 12:14

Kedden mutatták be a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Programot, mely szerint 2012. január 1-jétől bevezetik a közszolgálati életpályák összehangolt rendszerét, az életpályamodelleket és az új javadalmazási rendszert. Mindehhez augusztus 31-ig kidolgozzák a közszolgálat egységes hivatásetikai szabályzatát, szeptember 30-ig pedig új e-közigazgatási, valamint számonkérhetőségi és antikorrupciós intézkedési tervet fogadnak el. A kormányzati személyügyi centrum év végéig állna fel, és elkészülne egy folyamatosan frissülő állami feladatkataszter is. Befejeznék az alapítványok, közalapítványok rendszerének felülvizsgálatát, tovább csökkentenék a vállalkozói adminisztratív terhek mértékét. Jövő június végéig a Nemzeti Egységes Kártyarendszert is kiépítenék.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint Magyarországon egy olyan cselekvési tervre van szükség, amely prognosztizálhatóvá teszi a változásokat a közigazgatás résztvevői és az érdeklődők számára.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2011. június 15. 03:44
"Nagy baj volt akkor, hogy Torgyán nélkül, nem volt meg a többségünk." Torgyánék nélkül az életben nem kormányoztatok volna.
Anti-liber
2011. június 14. 15:56
A bürokrácia bürokráciát szül. A kormányablak gyorsítja az ügyfelek eljárási idejét, de más oldalon növeli a munkát. http://nagyervinfilozofus.blogspot.com/2011/06/mi-mindent-kelt-tudni.html
liberálzöld.
2011. június 14. 15:49
Mi a fenének ennyi nevet adni az Orbán programoknak?
aetius
2011. június 14. 14:17
Jó az irány! Csak kár, hogy szarul kommunikálunk, pedig az már látszik, hogy 2 év múlva (2013 nyara) a szálak össze fognak érni(Széchenyi Terv,Semmelweis Terv,Magyary Program,Széll Kálmán Terv,Konvergencia Program,Nemzeti Munkaterv,Sarkalatos tv. stb..)és egy egész jó történet fog az egészből kikerekedni. Most nagyon optimista vagyok.(nem véletlen, hogy Orbán is nemrég a 2013-as évet emlegette, amikor rohadtul be fog érni a munka gyümölcse) Hajrá srácok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!