Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Hagyó újra szabad

2011. június 10. 16:18

Jogerősen megszüntette Hagyó Miklós házi őrizetét a Fővárosi Bíróság pénteken.

2011. június 10. 16:18

Megszüntette Hagyó Miklós házi őrizetét pénteken a Fővárosi Bíróság (FB). A jogerős döntéssel megváltoztatták a Pesti Központi Kerületi Bíróság korábbi ítéletét, amely három hónappal, de legfeljebb augusztus 23-ig meghosszabbította a házi őrizetet. A Fővárosi Bíróság szerint tévedett az elsőfokú bíróság abban, hogy továbbra is fennállnak a házi őrizet fenntartásának feltételei: „H. Miklós ellen a már folyamatban lévő eljárás során indult újabb büntetőeljárás tényéből még nem vonható le egyértelmű következtetés a házi őrizet (...) fenntartásának szükségességére”. Az indoklás szerint ebben az ügyben nem állnak rendelkezésre olyan adatok, tények, amelyek alapján továbbra is tartani kellene szökésétől, elrejtőzésétől.

Hagyó Miklóst a BKV-ügy kapcsán egyebek mellett bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel és zsarolással gyanúsítják. A volt szocialista főpolgármester-helyettest tavaly május 14-én gyanúsítottként hallgatták ki, majd mentelmi jogának megszűnése után tavaly május 26-án vették őrizetbe és helyezték előzetes letartóztatásba. Innen február végén engedték ki, azóta házi őrizetben volt.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
már foglalt
2011. június 11. 14:55
Ezt is jól elszámoltatták...
Machiavelli
2011. június 10. 19:24
Bosszút álltak a bírók a Kormányon a nyugdíjkorhatár miatt.... Szét kéne végre csapni köztük, mert ez abnormális ebben az országban, hogy a jog fölé helyezik magukat!
gyula
2011. június 10. 18:59
Ja , és néha tényleg azt gondolom , hogy " Egy óvatlan pillanatban, amikor nem figyeltünk oda, kicserélték a szánkban a faszt! "
gyula
2011. június 10. 18:54
hagyó : Hagyóék a FKF-nél is taroltak http://www.korrupedia.hu/index.php/Hagy%C3%B3%C3%A9k_az_FKF_Zrt.-n%C3%A9l_is_taroltak A legendás fénymásoló ellenőrzés : http://www.korrupedia.hu/index.php/BKV:_milli%C3%A1rdok_folytak_el Nem folytatom , a korrupedia.hu bőven nyújt mazsoláznivalót .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!