Napi: Nem lesz elektronikus útdíjfizetés 2013-ra

2011. október 12. 10:39

Minimális az esélye annak, hogy a Széll Kálmán-tervben foglaltak szerint 2013. január 1-jétől bevezethető lesz az elektronikus útdíjrendszer - állították szakemberek a Napi Gazdaságnak.

2011. október 12. 10:39

Minimális az esélye annak, hogy a Széll Kálmán-tervben foglaltak szerint 2013. január 1-jétől bevezethető lesz az elektronikus útdíjrendszer - állították szakemberek a Napi Gazdaságnak. A lap szerint a közbeszerzési pályázat lebonyolítása legalább fél évet venne igénybe - csakúgy, mint magának a rendszernek a kiépítése -, a magyar tenderfelhívás azonban egyelőre nem jelent meg.

A portál megemlíti, Ausztriában másfél-két évre, Németországban pedig ennél is több időre volt szükség az elektronikus díjrendszer létrehozásához. Hozzáteszik, Szlovákiában és Szlovéniában is működik hasonló technológia.

A tervek szerint elsősorban a tehergépkocsikra vonatkozna a rendszer, amely a legtöbb országban a megtett utat URH-alapon méri. Németországban a fedélzeti egységbe szerelt GPS-hez hasonló technológia terjedt el. A fizetésre is kétféle megoldás alakult ki, írja a Napi Gazdaság: kezdetben feltöltőkártyás módszer terjedt el, de egyre több helyen van lehetőség arra, hogy a számlát utólag egyenlítsék ki a fuvarozók.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balint60
2011. október 12. 11:54
A Széll Kálmán tervből csak a nem-megszorítások valósultak és valósulnak meg. Mindazon változások, amik a tartós és fenntartható gazdasági növekedéshez szükségesek lennének és amiket beígért a kormány a konvergencia-programba, csak frázisok szintjén léteznek. De a strukturális reformokhoz képest könnyebb programok sem valósulnak meg; ilyen a racionális útdíjfizetési rendszer, de még a TV digitális átállása is késik. Sajnálatos módon, a második Orbán-kormány gazdasági teljesítménye maga a totális csőd, úgy ahogy van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!