Dinnye-ügy után jön az alma-ügy?

2012. augusztus 30. 16:33

A vidékfejlesztési miniszter nem tartja kartellnek a dinnye árával kapcsolatos szóbeli megállapodást, sőt, ősztől a magyar almatermelők érdekében is promóciókat kezdeményeznek.

2012. augusztus 30. 16:33

A miniszter Mesterházy Attila kérdésére adott válaszában azt írta: „arról pedig, hogy a fent említett egyeztetésen kialakított szóbeli egyezség kartellnek minősül-e, kérdezzék meg vidéken azokat a gazdákat, akiknek az érdekében ez a tárgyalás lezajlott”. Megjegyezte azt is, hogy ősztől a magyar almatermelők érdekében is promóciós kampányokat folytat majd a tárca.

A tárgyalásoknak két fontos célja volt – jegyzi meg a miniszter. Egyrészt, hogy a minőségi magyar dinnyét az áruházláncok tisztességes, a tavalyi szintet legalább elérő áron árulják, másrészt hogy az import dinnyét ne akciózzák olyan árszintre, hogy az a magyar termelőket ellehetetlenítse. A minisztériumot képviselő Budai Gyula államtitkárnak a mindegyik fél számára elfogadható konszenzus kialakítása volt a feladata, amely feladatának eleget is tett – teszi hozzá.

Fazekas Sándor sajnálatosnak nevezi, hogy az előző 8 év szocialista kormányai „nemcsak hogy nem támogatták a magyar mezőgazdaságot, a magyar termelőket, hanem a multiknak kedveztek velük szemben”.

Budai Gyula egy sajtótájékoztatón leszögezte: a Gazdasági és Versenyhivatal által dinnyeügyben indított eljárást a kormány tiszteletben tartja 

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
én vagyok a.
2012. augusztus 30. 21:07
Ez a Budai gyerek ennyire balga? A beszerzési ár tutira nem lett magasabb, de az eladásit feltolta 99-re! Mi is az eredmény? A multi nagyobb hasdzonra tett szert, de a vásárló kevesebbet vett, mert drágább lett, mint előtte! Tehát kevésbé fogyott a dinnye, így kevesebbet is rendeltek az üzletláncok! Okos! Hm!
Elinor Yosef
2012. augusztus 30. 20:34
Most akkor ki teszi tönkre a dinnyetermelőket: 1. a szemét multi, aki 45 forintért veszi meg kilóját 2. a geci felvásárló, aki 25-35 forintért 3. a becsületes, csakraszívű, nemzeti érzelmű fideszes parlamenti képviselő, aki 7 forintért ?
kjkj945
2012. augusztus 30. 19:39
alma!!!!!!
SLI0010
2012. augusztus 30. 19:08
Azt tudja valaki, hogy az almásokat miért kell megsegíteni? A szüret elég jó árakkal indul, Szabolcsban a léalmát már 30-34 forintért veszik (2010-ben ez 10 forint volt)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!