Működésképtelen tévét vitt a Jobbik Varga Mihálynak

2012. szeptember 25. 14:36

A „magyar gazdaság felpörgetése érdekében” egy nem működő, használt televíziót kísérelt meg – sikertelenül – átadni a Jobbik kedden Varga Mihálynak.

2012. szeptember 25. 14:36

Z. Kárpát Dániel jobbikos országgyűlési képviselő az esemény elején felidézte, hogy Varga Mihály múlt héten a Duna TV Közbeszéd című műsorában arra a kérdésre, hogy mitől fog nőni Magyarországon a belső fogyasztás, úgy válaszolt, „előbb-utóbb a hűtőszekrény elromlik, előbb-utóbb lehet a tévét is ki kell cserélni, tehát attól, hogy valaki két évig nem vesz meg valamit, előbb-utóbb mégiscsak eljön az idő amikor lehet, hogy ezt meg kell tennie.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: a használt televízió átadásával biztosítani akarják a kormányt, hogy támogatják az erőfeszítéseiket, azonban „ha ezután sem sikerül felpörgetni a gazdaságot, akkor fel kellene váltani ezt a jelenlegi hullarángást” és a Jobbik szerint inkább a multinacionális vállalatok megadóztatásával, az IMF „diktátumainak visszautasításával” és az államadósság újratárgyalásával kellene próbálkozni.

A televíziót ezt követően Z. Kárpát Dániel megpróbálta átadni Varga Mihálynak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Kossuth téri épületében, azonban a portán közölték, hogy a miniszter nincs az épületben és nem vették át a készüléket.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
celkereszt
2012. szeptember 25. 17:30
Valamelyik amerikai elnököt megkérdezték, hogy mit tehetnek az egyszerű polgárok ezekben a nehéz időkben a hazáért. Azt válaszolta: Vásároljanak!
geraz51
2012. szeptember 25. 16:45
Mi az a Jobbik?Mosópormárka?Szerencsétlen,humortalan,politikai analfabéták!Novák gyerek tegnap és ma vagy harmincszor mondta ki a Kubatov Gábor nevét,ezért kár fizetést adni.
Soma
2012. szeptember 25. 15:54
Mi értelme ennek a "performansznak" ? A Jobbiknak senki sem tiltja meg, hogy mint a magyar választók x százalékát képviselő párt, közvetlenül kommunikáljon a világ uraival! Akkor mi is lenne az ábra? Ha elhajtanák őket a halál nemiszervére, akkor lenne módjuk állást foglalni komoly ügyekben. Nem is értem a pártok létezésének szükségességét! Ha semmiért sem vállalnak felelősséget, akkor abból is megélnek, hogy ekézik a hazájukat az egyre szegényebb állampolgárok terhére?
vagabond visszatér
2012. szeptember 25. 15:43
A jobbiknak jo a humorérzéke.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!