Időközi önkormányzati választás lesz Dabason

2012. október 24. 12:16

Haláleset miatt időközi önkormányzati választást tartanak Dabason vasárnap. A képviselői mandátumért öten szállnak ringbe.

2012. október 24. 12:16

Haláleset miatt időközi önkormányzati választást tartanak Dabas 3. számú egyéni választókerületében vasárnap – közölte a Pest megyei város jegyzője szerdán. Garajszki Gábor elmondta, hogy a képviselői mandátumért öten szállnak ringbe: Bartháné Harsányi Nóra (Dabasi Lokálpatrióta Egyesület), Gyimesi András (Jobbik), Kosztolányi Gyula (Dabas Fejlődéséért Integrálódók Egyesülete, DAFI – Fidesz), Králl Zoltán (független) és Vizer Tamás (független).

Az érintett kerületben 1591 választópolgárt várnak az urnához. A képviselő-testületben megüresedett helyet az töltheti majd be, aki az egyfordulós voksoláson a legtöbb szavazatot kapja – tette hozzá a jegyző. A több mint 16 ezer 500 lakosú Dabas képviselő-testületében jelenleg a polgármesterrel együtt tizenegyen dolgoznak, közülük nyolcan DAFI – Fidesz színekben. Egy jobbikos, egy MSZP-s és egy KDNP – Nemzeti Fórum által delegált képviselő listás mandátumot szerzett a 2010-es választáson.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Next belle-mere
2012. október 24. 14:38
Úgy látom a szocik itt is a független státsuz mögé bújtak. Miért nem merik felvállalni a párt hovatartozásukat?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!