Navracsics: Szinte minden település igent mondott a járási hivatalokra

2012. október 30. 19:36

A települési képviselőtestületek csaknem mindegyike már megszavazta a járási hivatalok felállításáról szóló megállapodást, egy nappal a határidő lejárta előtt – közölte Navracsics Tibor kedden Szekszárdon.

2012. október 30. 19:36

A közigazgatási tárca vezetője – a minisztérium Facebook-oldala szerint – emlékeztetett: szerdáig országosan 2750 településsel kell megkötni a járási hivatalok felállításáról szóló megállapodást. (Ez a 3183 önkormányzat 86 százaléka)

Egy nappal a határidő letelte előtt a települések 99,6 százalékánál a képviselőtestület - párthovatartozástól függetlenül - megszavazta ezt a megállapodást - mondta Navracsics Tibor, aki a Szekszárd megyei jogú város képviselőtestületének kibővített ülésén vett részt.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter hangsúlyozta: ezt csak úgy lehetett elérni, hogy az egyeztetés során nem a pártpolitikai, hanem a szakmai szempontokat tartották szem előtt.

Hozzátette: a hatékony államigazgatási rendszer minden polgárt egyformán szolgál, pártpolitikai szempontoknak itt nincs helye. Navracsics Tibor a január óta tartó egyeztetési folyamat példaértékűnek nevezte, hozzátéve: a résztvevők nemcsak elmondhatták, de érvényesíthették is érdekeiket.

A szekszárdi kormányhivatal tájékoztatása szerint a városban 43 köztisztviselő kerül a járási hivatal állományába. Járásszékhely lesz Bonyhád, Dombóvár, Paks, Tamási, Tolna és a megyeszékhely Szekszárd.

A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára, Rétvári Bence, az Országgyűlésben kedden napirend előtt szintén arról beszélt: az előkészítettség állapota szerint szinte mindenhol megszületik a megállapodás határidőre, alig tíz településnél fog ez elmaradni.

A törvény értelmében ezeken a helyeken a kormányhivatal vezetője hozza létre a szerződést, így az ott élők sem maradnak függő jogi helyzetben.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dobzselaci
2012. október 30. 21:34
Nagy eredmény a bürökráciacsökkentésben: A 60-as években kikúrt járásokat visszahozzák egy plusz szintnek. Kell a hely a sok szarházinak. Nekem úgy tűnik: az adósságátvállalás fejében ki lesznek csinálva a helyi ÖK-k, helyette majd a járás intézkedik, rendeletet hoz, stb. Azt meg mégiscsak kormányszintről irányítják. Nehogy már akár helyben is beleugassál bármibe. RIP önkormányzatiság Magyarországon. Majd a nagytesó megmondja mi a jó, és márpedig jó lesz neked, ha beledöglesz is.
kjkj945
2012. október 30. 20:57
http://jarasok.com/terkepek/jaras_terkep_magyarorszag02.jpg
pikkpakk
2012. október 30. 20:41
Illent " füllenteni vazzee ? Hogy aszongya a települések igent mondtak a kommunista járások újbóli bevezetésére... Na neeeee....etessetek ezzel a hülyeséggel másokat.
Njihovi Zakoni, Naša Življena
2012. október 30. 20:39
Új "munkahelyek" NERtársaknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!