DK: Garantálja Matolcsy, hogy nem a kormánytól függ!

2013. március 01. 13:21

Matolcsy György kinevezése a Magyar Nemzeti Bank élére veszélybe sodorja a valutatartalékot és a forint árfolyamát – reagált a Demokratikus Koalíció arra a hírre, hogy a kormányfő a nemzetgazdasági minisztert jelölte jegybankelnöknek. A párt szerint Matolcsy Györgynek intézményes garanciát kell adnia arra, hogy nem a kormánytól fog függeni.

2013. március 01. 13:21

Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában jelentette be, hogy Matolcsy Györgyöt jelöli az MNB élére, akit Varga Mihály eddigi tárca nélküli miniszter vált a Nemzetgazdasági Minisztérium élén. A hírre sajtótájékoztatón reagáló Molnár Csaba DK-alelnök azt mondta, hogy Matolcsy György és Orbán Viktor személye nemcsak a magyar választók, de a nemzetközi közvélemény szemében is összefonódott azzal, hogy az ország a „bóvli hitelminősítői kategóriába került”. Matolcsy György jelenleg az utolsó előtti az uniós pénzügyminiszterek rangsorában, miközben tevékenysége során európai rekordot ért el az infláció; a nemzetgazdasági miniszter működésének eredménye a gazdasági recesszió és a növekvő munkanélküliség – jelentette ki.

 
A független képviselő félőnek nevezte, hogy Matolcsy György kinevezését követően, a 2014-es választások előtt, a kormány feléli és elosztogatja a jegybank devizatartalékait. Hozzátette: a Demokratikus Koalíciónak nincs lehetősége arra, hogy az Országgyűlés gazdasági bizottságában kérdezze a jegybankelnök-jelöltet, mert „a Fidesz törvényellenesen megakadályozta a frakció megalakítását”, ezért sajtótájékoztatón érdeklődnek arról, hogy Matolcsy György csökkenteni fogja-e az MNB valutatartalékát, illetve hogy mit jelent az unortodox pénzügypolitika a jegybank szempontjából. A párt arra is kíváncsi, hogy az MNB elnökeként milyen inflációs és kamatcéljai lesznek.
 
Molnár Csaba szerint a legfontosabb kérdés ugyanakkor az: Matolcsy György hogyan tudja elérni, hogy a jegybank független maradjon. A jelöltnek még a pénteki meghallgatáson intézményes garanciákat kell adnia arra, hogy nem a kormánytól fog függeni, nem Orbán Viktor parancsait teljesíti – mondta.

Összesen 146 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fahrenheit 451
2013. március 01. 16:14
MNB és a hét törpe - Hej hó http://www.youtube.com/watch?v=Ujs00e8TqrQ 1:50
Fahrenheit 451
2013. március 01. 16:02
MNB és a hét törpe - Hej hó http://www.youtube.com/watch?v=Ujs00e8TqrQ 1:50
USsange
2013. március 01. 15:44
Ezeknek a gyökér dékásoknak még van kb egy évük a jó meleg, jól fizető Parlamentben. Aztán mennek a partvonalon kívülről ugatni. :)))
elfelejtette
2013. március 01. 15:35
A valutatartalék fele annyi volt 2008-ban, mint most. Nem is tudom, ki volt akkor kormányon. Nem is tudom, ki volt akkor a jegybank élén. Nem is emlékszem rá, hogy ki vezette a PSZÁF-ot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!