Varga: A gazdaságpolitika iránya nem változik

2013. március 04. 14:25

A gazdaságpolitika irányában nem, annak eszközeiben lehet változás, ez azonban az idei költségvetés számait alapvetően nem érinti – mondta Varga Mihály, a nemzetgazdasági miniszteri poszt várományosa a parlament költségvetési bizottságának meghallgatásán hétfőn. A testület 19 támogató, 4 elutasító és egy tartózkodó szavazat mellett támogatta a miniszterjelölt kinevezését.

2013. március 04. 14:25

Varga Mihály a Parlament költségvetési bizottsága előtt kijelentette: a gazdaságpolitika irányában nem lesz változás, az eszközök terén ugyanakkor ez elképzelhető. Kitért arra, hogy az infláció jelenleg nem jelent olyan veszélyt, „amellyel komolyabban kellene foglalkozni”. A növekedési kilátásokkal kapcsolatban kiemelte: a mezőgazdaság, illetve a kivitel támogathatja az idén a magyar gazdaság növekedését, míg a háztartások esetében egyelőre „óvatos várakozások” indokoltak, hiszen a devizahitelek törlesztése miatt a lakosság csak korlátozottan tudja bővíteni fogyasztását.

Pozitívumként értékelte, hogy a jegybanki alapkamat történelmi mélypontra csökkent az elmúlt hónapokban, amely – mint mondta – remélhetőleg magával hozza a reálkamat csökkenését, s így a vállalati hitelezés növekedését. A magyar GDP elmúlt éves visszaesését firtató kérdésre úgy válaszolt: az Európai Unióban is visszaesett a gazdasági kibocsátás a negyedik negyedévben, és ezt a gátat Magyarország jelentős külkereskedelmi kitettsége miatt „nem tudta átlépni”. Varga Mihály amellett érvelt, hogy a különadókat egyelőre meg kell tartani, különösen addig, amíg a Magyarország ellen indított túlzottdeficit-eljárás fennáll. A miniszterjelölt elmondta: a banki hitelezés bővülése nem kizárólag a bankadó mértékén múlik. Mint mondta, jelenleg is tárgyalások folynak a bankokkal olyan intézkedésről, amely nem veszélyezteti a költségvetési bevételeket, de lehetővé teszi, hogy a hitelezés bővítésével párhuzamosan némi kedvezményt kapjanak a pénzintézetek. Remélhetőleg néhány héten belül megállapodás születik ebben a kérdésben – tette hozzá.

Szekeres Imre (MSZP) felszólalásában közölte: a szocialista képviselőcsoport nem támogatja a miniszterjelölt kinevezését, mivel Varga Mihály nem kíván változtatni a kormány eddigi gazdaságpolitikáján. Kifejtette: a beruházási ráta messze az amortizációs ráta alatt van, s ez hosszú időre meghatározza a magyar gazdaság mozgásterét. A képviselő kifogásolt azt is, hogy a kormány az elmúlt két évben semmit nem tett az euróövezeti csatlakozás irányában. Nyikos László (Jobbik) kérdésében azt vetette fel, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium helyett vissza kellene állítani a Pénzügyminisztérium elnevezést, hiszen – amint kifejtette – Kossuthtól kezdve „jó néven volt ez a tárca”. A jobbikos bizottsági elnök emellett a szigorúbb kormányzati pénzügyi ellenőrzés fontosságára hívta fel a figyelmet. A központi költségvetési szervek, illetve az önkormányzati szervek éves pénzügyi beszámolójának auditálása jelenleg nincs megoldva – vélekedett.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
James
2013. március 04. 22:27
A mai napon 11.30 óra körüli időben bementem a helyi xxx bankba, ahol pusztán kiváncsigágból érdeklődtem a 2007. július havában általam felvett svájci frank alapon működő, havi fix 21.600,-Ft törlesztésú 1.000.000,-Ft-os szabadfelhasználású - normál körülmények között 2014. július havában lejáró - kölcsönöm kapcsán, melyet 84 hónapra vettem fel és 55 hónapot kifizettem. Nem igazán számítottam sok jóra, de a kérdésemre adott válasz alapján hirtelen meg sem tudtam szólalni, ugyanis az általam felvett 1.000.000,-Ft kapcsán - mindezideig 1.200.000,-Ft körüli összeg befizetése után - az ügyintéző állítása alapján a jelenleg fennálló tartozásom 1.718.000,-Ft, azaz a jelen állás alapján - ez még korántsem biztos - 3.000.000,-Ft-ot kell visszafizetnem. Alig tudtam kitántorogni a bankból és még most sem nagyon tértem magamhoz, mindezen számok fülembe jutása kapcsán, de bizalommal tölt el, hogy ennél jóval kevesebb kamatokért a dicső magyar igazságszolgáltatás egyes embereket uzsorabűncselekmény miatt börtönbe juttat.
bmm1
2013. március 04. 16:57
Kedves kommentelők! Szakdolgozatomhoz szeretném kérni segítségüket, hogy kitöltik ezt a kérdőívet, amely az online társalgások és a politikai viselkedés kapcsolatát vizsgálja. http://kerdoivem.hu/kerdoiv/62.. Néhány percet vesz igénybe, nekem viszont nagy segítséget jelentene! Remélem rövid bejegyzésemmel nem zavarom a társalgást, és akit nem érdekel, annak nem okoz gondot átsiklani felette. (Aki már találkozott a felhívással, attól elnézést kérek, de szeretném, hogy minél több kommentelőhöz eljusson a link)
Viktus
2013. március 04. 16:11
Na fanyalgók: Ki segít a devizahiteleseknek? Király András márc. 4. 16:05 Bár már lejárt az idő, Lezsák levezető elnök Z. Kárpát Dánielnek is megadta a szót, hogy Orbántól kérdezzen. A jobbikos képviselő azt kifogásolta, hogy a kormány részéről senki sem fogadta a Jobbik szervezésében tüntető devizahiteleseket, akik ezután a Jobbiknak adták át követeléseiket. Ezután arról beszélt, hogy a devizahitelesek négyötödén nem segített a kormány. "Nem vagyok ellendrukker, én azt értékelem" - mondta arról, hogy legalább húsz százalék segítséget kapott. De az elmúlt hetek utalásaiból arra következtet, hogy a kormány a továbbiakban már nem akar segíteni a hiteleseken. Magyarország sikere, az ellenzék sikere is Király András márc. 4. 16:07 Orbán örül, hogy ez a "valóban fontos" kérdés a parlamentben is szóba kerül - ez rendszeres fordulata a miniszterelnöknek, csak ebben a témában is elmondta már párszor. Ahogy azt is, hogy a kormány, illetve nem is a kormány, hanem "Magyarország" (taps) már eddig is rengeteget tett a hitelesekért - végtörlesztés, árfolyamgát, stb. Ha pedig ez Magyarország sikere, akkor az ellenzék sikere is. Z. Kárpátot nem érdeklik a statisztikák Király András márc. 4. 16:08 Z. Kárpát pont azt kérte, hogy ne ezekkel a statisztikákkal jöjjön, mert őt nem azok érdeklik, akiket már megmentettek, hanem azok, akiket még nem. És az ő sorsukban az akkori ellenzék, vagyis a Fidesz is hibás, mert akkor nem emelték fel a szavukat. Arról is beszélt, hogy a devizahitelt adók "bűnözők, akiket el kell számoltatni". 16.07 Nincs még egy ilyen ország A jobbikos Z. Kárpát Dániel is az egyik kedvenc témájával, a devizahitelesek megsegítését kéri számon Orbánon. Ebben a kérdésben túlzás semmittevéssel vádolni a kormányt - mondta erre Orbán, aki szerint nincs még egy olyan ország Európában, aki annyit tett volna a hitelesekért, mint Magyarország. Magyarország megsegítette 1 millió 300 ezer honfitársát attól a veszedelemtől, hogy a devizahitele a fejére omoljon - mondta Orbán, aki szerint ezt el kell ismerni a kormánytól függeltenül. - MAGYARORSZÁG SIKERE! JÓ AZ IRÁNY!
bolseviktor
2013. március 04. 16:10
kár hogy nem változik, pedig jo lenne már növekedni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!