Németh Zsolt megreformálná az ET monitoring eljárását

2013. május 16. 14:59

A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint mélyreható reformra szorul az Európa Tanács monitoring eljárása.

2013. május 16. 14:59

Németh Zsolt Strasbourgban részt vesz az Európa Tanács miniszteri ülésén és tárgyalt Jean-Claude Mignonnal, az ET parlamenti közgyűlésének elnökével. Az MTI-nek telefonon elmondta: az ET monitoring bizottsága által Magyarországról elfogadott jelentés elfogult és politikailag motivált. Az eljárás veszélyezteti az ET-t is, ugyanis azt a kockázatot hordozza magában, hogy ideológiai csatározások terévé válik a szervezet – emelte ki. Hangsúlyozta: az ET parlamenti közgyűlésének elnöke is egyetértett azzal, nem hagyhatják, hogy ez bekövetkezzen, ezért változtatni kell az eljáráson. Magyarország támogatja, hogy az ET-ben és az EU-ban erősödjenek az emberi jogi és alapjogi mechanizmusok, eljárások – közölte.

A külügyi államtitkár úgy látja, a monitoring eljárásnak objektívnek kell lennie, meg kell felelnie a jogi kritériumoknak, továbbá elfogulatlannak és politikamentesnek kell lennie. Az Európa Tanács monitoring bizottságának április végi strasbourgi ülésén szavaztak a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló jelentés megállapításairól, amellyel kapcsolatban egyébként már az előző napon – 21:20 arányban – úgy döntöttek: javasolják, hogy az ET parlamenti közgyűlésének következő, júniusi ülésszakán tűzzék napirendre a Magyarország elleni megfigyelési eljárás megindítását.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kettes
2013. május 16. 16:31
És ki is lehetne alkalmasabb a Fidesszel szembeni eljárás objektív megítélésére, mint maga a Fidesz. Nem is értem, hogy nem jött még rá erre magától az EP.
tarackos
2013. május 16. 15:36
Zsolti kutya ugat a karaván halad...
kamasuka
2013. május 16. 15:32
http://www.kephost.com/images4/2013/5/15/a1_2013_5_15_cblau9g65k.gif
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!