A CÖF és a CÖKA feljelentést tett a devizahitelek ügyében

2013. augusztus 23. 09:48

Csalás miatt, ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a devizaalapú hitelezés ügyében a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) a Legfőbb Ügyészségen ‒ mondta el Csizmadia László, a CÖF alapítója és szóvivője, a CÖKA elnöke pénteken.

2013. augusztus 23. 09:48

A CÖF‒CÖKA a devizahitelesek kérésére fordult az ügyészséghez, mert álláspontjuk szerint üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalásról van szó, amely sok kárt okozott a devizahiteleseknek és a magyar gazdaságnak egyaránt ‒ tette hozzá. A civil szervezetek szerdán juttatták el feljelentésüket a Legfőbb Ügyészséghez, amelyben sürgős eljárást kértek.

Csizmadia László szerint az igazságszolgáltatásnak mihamarabb ítéletet kell hoznia a devizaalapú szerződések semmisségéről. Hozzátette: el kell számolni a bankokkal, a kormánytól pedig azt várják, hogy gyors intézkedéssel, akár törvényalkotással is mentse meg azokat a devizahiteleseket, akiknek a feje fölül el akarják vinni otthonaikat. A kormánytól átmeneti intézkedést várnak, hiszen a bírósági ítéletek egy végső elszámolást tesznek majd lehetővé ‒ vélekedett a CÖF szóvivője.

A devizahitelek ügyében jövő héten szerdán tárgyalnak a civilek Patai Mihállyal, a Bankszövetség elnökével ‒ közölte Csizmadia László.

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Toportxán tiszteletes
2013. augusztus 23. 12:38
Smúzolnak ezek a narancsbarmok,kár hogy miattuk szopnak a devizások!2010 előtt nélkülük kisebb volt a törlesztő mint a forinthitelnek!Bajnai rendet rakott a válság alatt.
Toportxán tiszteletes
2013. augusztus 23. 11:17
Ezek a faszkártxák is benne vannak ezek szerint a bizniszben vastagon,akkor szokták másokra kenni a szarukat!
trabantkombi
2013. augusztus 23. 11:14
Én megkérdeném a vágósúlyban lévő közpénzből civilkedő csizmadiát, hogy nem gondolkodott-e el azon, hogy feljelenti rogán gülüt vagy kósa 20%-ot lézer continentál trafikmagyar jánost, esetleg magát a kedves baltás dagadékot, mert tudatosan baszták fel a forint árfolyamát!!!! Vajon ekkora lenne a baj, ha az árfolyam a 2010-es szinten lenne? Bizonyára lennének, akik akkor sem tudnák fizetni, ha fele lenne az árfolyam, de a többség egy 30 ft-os euró és egy 50 ft-os frank árfolyam csökkenés esetén simán boldogulna a hiteleivel. Ez csak egy újabb parasztvakítás!!! A tokások megsegítenek ám mindenkit! 2014!!!
Pofa Benő
2013. augusztus 23. 10:59
http://lmv.hu/node/7107
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!