Horváth Csaba lett az MSZP főpolgármester-jelöltje

2013. november 20. 16:51

Az MSZP elnöksége egyhangúlag támogatta Horváth Csaba jelölését; a párt eltökélt abban, hogy a rendszerváltás óta először szocialista főpolgármestere legyen Budapestnek.

2013. november 20. 16:51

Hivatalosan is Horváth Csaba az MSZP főpolgármester-jelöltje, miután a szocialisták elnöksége szerdán egyhangúlag támogatta a fővárosi frakcióvezető jelölését – jelentette be Mesterházy Attila pártelnök.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke újságíróknak azt mondta: eltökéltek abban, hogy Budapestnek a rendszerváltás óta először szocialista főpolgármestere legyen, de a fővárosban is széles ellenzéki szövetség létrehozását tartják szükségesnek a tavaszi parlamenti választás után.

Horváth Csaba – aki 2010-ben is a szocialisták főpolgármester-jelöltje volt, de alulmaradt Tarlós Istvánnal szemben – közölte: az elnökség az MSZP budapesti választási programját is elfogadta.

Az elnökség arról is döntött, hogy Miskolcon Simon Gábor, Salgótarjánban Dóra Ottó, Veszprémben pedig Hartmann Ferenc lesz az MSZP polgármesterjelöltje, míg Szolnokon Csák László és Radócz Zoltán közül választják ki a jelöltet.

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kishusi69
2013. november 22. 22:47
Enné még a steiner pali is jobb vóna
korona
2013. november 21. 13:27
Örömmel üdvözlöm Rajcsányi Gellért, aki tegnap este a HÍRTV Lapzárta műsorában kiválóan kommentálta az aktualitásokat. Akár hogy is van, Rajcsányi Gellért olyan publicista, akitől még az idősebbek is tanulhatnak. Gratulálok és további, - bár nem könnyű - sikeres munkát kívánok Rajcsányi Gellértnek! Jó érzés, hogy a MANDINER véleménye számít!
Vén Csataló
2013. november 21. 11:01
Hihetetlen, hogy egy ennyire végtelenül buta ember ekkora "karriert" futhat be. Olyan ez a jelölés, mintha az MSZP a vereség biztos tudatában indítana valami feláldozható, értéktelen hülyét. (Mert abba tényleg bele sem merek gondolni, hogy ez a szerencsétlen balfasz a legjobb, akit az MSZP jelölni tud az ország fővárosa élére.)
kerecsen
2013. november 21. 09:56
Jó választás! Az összes budapesti zsidó rá fog szavazni! Mintha népszámlálás lenne! Nem is kell listázni....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!