Panelprogramot ígér a Fidesz

2014. február 20. 12:46

Ha győz a Fidesz, negyedik rezsicsökkentésként már az idén belekezdhet egy nagyszabású panelfelújítási programba – jelentették be egy XV. kerületi panelház kilencedik emeleti lakásának nagyszobájában tartott sajtótájékoztatón.

2014. február 20. 12:46

Nagyszabású panelház-felújítással folytatódhat a rezsicsökkentés – mondta László Tamás fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön a kormánypárt rezsicsökkentésért felelős politikusával, Németh Szilárddal közösen tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

A politikusok egy XV. kerületi panelház kilencedik emeleti lakásában nyilatkoztak újságíróknak, itt László Tamás – aki egyben a kerület polgármestere – úgy fogalmazott, hogy a panelfelújítást negyedik rezsicsökkentésnek is lehet majd nevezni, köszönhetően az ez így elérhető energiamegtakarításnak. A program – a Fidesz-KDNP választási győzelme esetén – akár már az idén megkezdődhet.

Németh Szilárd a lakásban élő férfi társaságában, a nagyszobában rendezett tájékoztatón azt mondta, hogy ebben a 71 négyzetméteres távfűtéses panellakásban élők tavaly decemberig összesen 60 ezer forintot spóroltak meg a rezsicsökkentéssel.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2014. február 21. 06:43
Nagyon sok családban, elsősorban a költségesebb fenntartású, gázfűtéses családi házakban 100-150 ezer Ft-os volt a megtakarítás. És tegyük hozzá, a magyar lakosság döntő többsége abban lakik. Ez az összeg 2014-ben, amikor már az egész évet érinti, több lesz. Különösen akkor, ha a megtakarításokból az energiatakarékosságra (pl. led-izzók, szigetelés, stb.) is többet fordítunk. Mert a kialakult helyzet ezt a lehetőséget is felkínálja. És akkor a megtakarítás rövid időn belül elérheti a kostani kétszeresét!!! A panelprogramra szükség van, de a már eddig is jelentős megtakarítást eredményező alacsonyabb rezsiköltségek önmagukban is kínálják az energiatakarékossághoz a sajáterő bővülését.
antioxi
2014. február 20. 15:39
Majd meglátjuk, nyugtával... (A gyurcsányi/kókai időkben egy izben lehetett lakás hőszigetelési támogatásra pályázni. Az első nap de. 09.00 órára elfogyott a pénz igy lemaradtam-:)
becike4
2014. február 20. 14:05
A 12.rezsicsökkentésnél a kedves fogyasztók Tescos zacskóban vihetik haza az ingyengázt a Fidesz székházból.
bunko_jobbos
2014. február 20. 14:04
Rohadtul jól fog jönni az építőiparnak meg a magyar energiamérlegnek. és hogy miért nem eddig csinálták? Mert a hülye Gyurcsányék sok baromságra kérték az EU-s támogatásokat (főtérkövezés stb.), és az Eu ciklusa 7 év, ami idén indul újra. A Fidesz persze jó dolgokra kérte, pl. ez is benne lesz. Ezerszer ostoba MSZP.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!