Bontják a leégett Andrássy úti épület tetőszerkezetét

2014. augusztus 18. 10:56

A bontás célja a közvetlen életveszély elhárítása. A KÉSZ csoport azt ígéri: igyekeznek majd legkevésbé zavarni a környéken élőket és a közlekedőket a munkálatokkal.

2014. augusztus 18. 10:56

Megkezdődtek a július 15-én leégett Andrássy úti palota tetőszerkezetének bontási munkálatai, a cél a közvetlen életveszély elhárítása – közölte a feladattal megbízott KÉSZ Csoport hétfőn az MTI-vel. A közleményben küldött tájékoztatás szerint a bontással november 8-ig kell végezniük. Azt írták, a cég feladatai között szerepel az ideiglenes melléklétesítmények, a segédszerkezetek, valamint az épületszerkezetek építési, bontási és rögzítési munkái. 

Közölték: a bontási munkálatok alatt felvonulási területként a Szív utcában a gyalogosjárdát és egy közlekedő sávot, valamint az Andrássy út és a Kodály körönd érintett szakaszait fogják használni, ezért itt forgalomkorlátozásokra lehet majd számítani. Ígéretük szerint kiemelt figyelmet fordítanak majd arra, hogy a környéken élő lakókat, a közlekedésben résztvevőket a lehető legkevésbé zavarják a munkával. 

Emlékeztettek: a 2400 négyzetméter alapterületű Andrássy úti palota tetőszerkezetében keletkezett tűz miatt leégett a ház tetőtere és legfelső, lakatlan harmadik emelete. Az épület megsérült, életveszélyes részeit emiatt kell lebontani.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
UNORBÁN
2014. augusztus 18. 11:14
Sajnos ez a tűz annyira pusztító mint Orbánunk szociális érzékenysége:-((((
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!