Beperelte a Kehit a TASZ

2014. szeptember 08. 18:57

A jogvédő szervezet azért perelte be a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, mert azt nem tett eleget annak a közérdekű adatigénylésüknek, melyben arra voltak kíváncsiak: kinek az utasítására és milyen indok alapján kezdték el a civilszervezetek elleni vizsgálatot.

2014. szeptember 08. 18:57

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) pénteken beperelte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi), miután a hivatal megtagadta a civil szervezet közérdekű adatigénylését. A jogvédő szervezet az MTI-t hétfőn arról tájékoztatta: júliusban közérdekű adatigényléssel fordultak a Norvég Civil Támogatási Alappal (NCTA) kapcsolatos, május óta folyó Kehi-vizsgálatot illetően a hivatalhoz. Egyebek mellett az iránt érdeklődtek, hogy a Kehi kinek milyen – szóbeli vagy írásbeli – utasítására, milyen indokok alapján kezdte el a vizsgálatot. A Kehi megtagadta az adatok kiadását, elsősorban azok döntés-előkészítő jellegére hivatkozva – írták a közleményben. A TASZ ezért bírósághoz fordult, és keresetében kérte a Kehit: tájékoztassa arról, kinek az utasítása alapján rendelték el a soron kívüli kormányzati ellenőrzést, valamint ha írásban utasították a hivatalt, akkor adja ki az erről szóló dokumentumot.

A közleményben kitértek arra: a szervezet elítéli a Nemzeti Nyomozó Iroda hétfői házkutatását az NCTA forrásait elosztó civil szervezet, az Ökotárs Alapítvány budapesti irodájában. Ezek a karhatalmi akciók nyilvánvalóan a független civil társadalom megfélemlítését szolgálják – írták, hozzátéve: a TASZ jogsegélyszolgálatának vezetője a büntetőeljárásban érintett szervezetek dolgozóit jogi tanácsadással segíti hétfőn a helyszínen. Hozzátették: a Kehi vizsgálata meggyőződésük szerint politikailag motivált: célja, hogy a civil társadalom egyes képviselőinek hitelességét aláássa.

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kzs2
2014. szeptember 09. 06:02
Tasz azért perel, mert nem árulták el ki adta a fülest? Ugyanis a kehi hivatalból is intézkedhet. Kormányzati Ellenőrzési Hivatal
Tintamin
2014. szeptember 09. 00:14
Azt ugye a fideszhívek is tudják, hogy ha netalántán vége lesz Orbán Viktor uralkodásának, és egy nekik nem tetsző színű kormány kerül hatalomra, nagyon jól jönne nekik pár olyan civil szervezet, akik a kormány körmére néznének, amikor az valamilyen jogsértést követ el. Ugye? Kicsit gondolkodni kéne, nem a fidesz-mantrát tolni telibe, ész nélkül.
Tintamin
2014. szeptember 09. 00:12
"Kedves TASZ, Azért voltunk kedvesek vizsgálódást indítani, mert Lázár János szomorú. Tisztelettel KEHI"
kitiltott
2014. szeptember 08. 20:38
beszartak hogy nem lsz ingyen zsozsó a sábeszes amcsiktól
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!