Amerikai cégek vezetőivel találkozott Szijjártó

2014. október 22. 09:04

A külügyminiszter szerint igazi sikertörténet a magyar-amerikai gazdasági együttműködés. Szijjártó Péter találkozott a General Motors vezetőivel, a General Electric alelnökének pedig állami kitüntetést adott át, amiért a vállalt lett Magyarország legnagyobb munkaadója. További vállaltvezetőkkel együtt munkareggelin, míg egy gálavacsora keretében megköszönte az USA-nak, hogy befogadták az 56-os menekülteket.

2014. október 22. 09:04

A magyar-amerikai gazdasági együttműködés igazi sikertörténete a kétoldalú kapcsolatoknak, és a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy a legvonzóbb befektetési környezetet biztosítsa Európában – jelentette ki kedden Washingtonban amerikai nagyvállalatok vezetőinek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A miniszter a találkozók után az MTI-nek elmondta: arról biztosították a General Motors (GM) vezetői – az autóipari óriás az Opelen keresztül Európa legmodernebb motorgyárát működteti Magyarországon –, hogy rendkívül elégedettek a magyarországi működési körülményekkel. Szijjártó Péter elmondta tárgyalópartnereinek: az európai autópiac pozitív fordulatot vett, ráadásul Magyarországon az autógyártás termelési értéke az év első hét hónapjában 29 százalékkal növekedett. „Ez azt jelenti, hogy az autóipar továbbra is a magyar ipar zászlóshajója, Magyarország pedig továbbra is Európa egyik autóipari fellegvára” – hangsúlyozta a tárcavezető.

Szijjártó biztosította a GM vezetőit arról, hogy a magyar kormány miként a múltban, a jövőben is számos olyan intézkedést meghoz, amely javítja a vállalat magyarországi működési körülményeit. Kitért rá, hogy több infrastrukturális beruházás, útépítés zajlik, amely Magyarországon a GM európai vezetőinek kérésére indult el annak érdekében, hogy Szentgotthárd közúti elérhetősége jelentős mértékben javuljon, és az autógyártó a várost további beruházásokra érdemes helyszínként tüntesse fel. A miniszter arról is beszámolt, hogy Szombathelyen beindul a mérnökképzés annak érdekében, hogy a régió iparvállalatai, a többi között az Opel is biztosítani tudja a megfelelő utánpótlást a maga számára. 

Állami kitüntetést kapott a GE alelnöke

A külügyminiszter megbeszélést folytatott a General Electric vezetőivel is. A GE a legnagyobb magyarországi munkaadó, 13 500-nál is több alkalmazottja van már az országban. A felek áttekintették az összes, a GE által is képviselt iparág helyzetét Magyarországon: a cég továbbra is szoros kapcsolatban marad a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel, egyrészt a szolgáltató központjának most is zajló fejlesztésének, másrészt a termelőágazataik magyarországi működésének tekintetében. 

Szijjártó Péter Skip Warnernek, a GE alelnökének átnyújtotta a Magyar Érdemrend Középkeresztjét. Az indoklás szerint Warner nagyon jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a GE lett a legnagyobb foglalkoztató Magyarországon és nagyban elősegítette a magyar-amerikai kétoldalú gazdasági együttműködést. 

A külgazdasági és külkereskedelmi miniszter az NBC Universal és a Comcast vezetőit arról tájékoztatta, hogy a magyar kormány milyen változtatásokat hajtott végre a magyar filmipar fejlesztése érdekében. Felhívta a figyelmüket arra, hogy Magyarországon az eddigieknél kedvezőbb feltételekkel számolhatnak a filmipar szereplői, akik jól láthatóan érdeklődést mutattak Magyarország iránt.

Vállaltvezetőkkel reggelizett Szijjártó

A miniszter üzleti reggeli keretében 15 vállalatvezető előtt tartott előadást a Nemzetközi Egyetértés Üzleti Tanácsában (Business Council for International Understanding, BCIU). Képviseltették magukat a Magyarországgal stratégiai partnerséget kötött Coca-Cola, Alcoa és az IBM, valamint az Oracle és a Sikorsky Aircraft Corp. vezetői is. 

Arról beszéltem, hogy a magyar-amerikai gazdasági együttműködés igazi sikertörténete a kétoldalú kapcsolatoknak, tekintettel arra, hogy tavaly a külkereskedelmi forgalmunk 23 százalékkal nőtt, idén pedig az első hét hónap alatt 41 százalékkal tudtuk növelni a magyar exportot az Egyesült Államokba” – mondta a miniszter. Hozzátette: az amerikai befektetések értéke meghaladta a 9 milliárd dollárt Magyarországon, és most már több mint 83 ezer embernek adnak munkát.

Elmondtam, hogy a magyar kormány további intézkedéseket tervez annak érdekében, hogy Magyarországon legyen az egyik legversenyképesebb és legvonzóbb befektetési környezet Európában. Többek között azt szeretnénk, ha Magyarországon lenne a legolcsóbb az ipari termelés energiaköltsége” – mondta Szijjártó Péter.

A miniszter az Owens-Illinois és a Delphi vezetőit is tájékoztatta arról, hogy a magyarországi tevékenységük bővítéséhez a kormány milyen hozzájárulást tud adni. 

Szijjártó Péter találkozott Kurt Walker volt amerikai NATO-nagykövettel, a McCain Intézet vezetőjével is.

Gálavacsorával emlékeztek az 56-os menekültekre

Megköszönte az Egyesült Államoknak az 56-es menekültek befogadását Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a washingtoni Cosmos Clubban kedden megtartott október 23-i gálavacsorán. „Nekünk, fiataloknak, akik életünk legnagyobb részét demokráciában és szabadságban töltöttük, nagyon sok köszönnivalónk van azoknak a magyar embereknek, akik évtizedeken keresztül harcoltak a demokráciáért és nem élhették meg, hogy Magyarország végül szabad állam lett” – mondta Szijjártó Péter, hangsúlyozva, hogy a magyar kormányt '56 szelleme vezérli.

Katrina Lantos Swett (Tom Lantos néhai amerikai kongresszusi képviselő lánya), a Lantos Emberi Jogok és Méltányosság Alapítvány elnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy 1989-ben Magyarország ütötte az első és mindent eldöntő lyukat a vasfüggönyön, amiért hálát érdemel. Dennis A. Ross magyar származású amerikai republikánus képviselő hangoztatta, büszke rá, hogy egy olyan kultúra részese, amely hisz a szabadságban és a függetlenségben. Ukrajna példájára hivatkozva hangsúlyozta, hogy ismét lesznek még '56-ok és '89-ek a világon.

Deborah A. Ashenhurst tábornok, az Ohiói Nemzeti Gárda Parancsnoka arról beszélt, hogy 21 éve van partnerség az irányítása alatt álló fegyveres testület és a Magyar Honvédség között, ami példátlan a maga nemében. Az Afganisztánban is kipróbált együttműködés lehetővé tette egymás kultúrájának megismerését, és személyes barátságok alapjául szolgált – mondta.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2014. október 22. 12:25
Szív-Ártó jobban teljesít !!!
csuka
2014. október 22. 12:17
Szegény szarjártó, most végigszophatja a fél amerikát!
császár
2014. október 22. 10:47
Szegény Viktornak az a baja, hogy nem tud tévedni. Soha de soha nem téved. Ha tévedett akkor sem téved. Mindig igaza van, igaza volt, van és lesz is. Ha kinevezett egy volt titkosszolgálatost akkor az is fasza, ha az egész NAV korrupt, a saját klientúrát pénzelő maffiafészek lett az is helyes. Semmit be nem vallunk, mert szétszednek bennünket a szaremberek. A nép vezére nem téved. A klientúra viszont már érzi, hogy komoly kockázata van a kitartásnak. (A sánta kutya esete.) Érdekes idők jönnek.
liberálzöld.
2014. október 22. 09:56
A Petyka bizonyítékokért ment ki az USA-ba. Ott elmondta neki egy éppen ráérő államtitkár-helyettes-helyettes-helyettes helyettese, hogy, kedves Petyka, mint már mondtuk, törvényeink tiltják, hogy ilyen információkat nyilvánosságra hozzunk. Hozzátok ti nyilvánosságra, ha akarjátok. Ha meg annyira hülyék vagytok, hogy nem tudjátok, akkor meg jobb is, ha így marad. Na kb. ennyi fért bele abba az 1 órába, amit a Petyka valami harmadosztályú hivatalnoktól kapott. Utána - régi jó szokás szerint - eljátszotta a Csekonics bárót, vacsorát, meg reggelit adott az éppen ráérőknek, aztán elmondta azt a süket dumát, amit az USA boltívben lex@r. Ennyi volt a történet, a többi valami óhéber történet felcsúti fordítása.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!