Jó évet zárt tavaly az Opel Magyarországon

2015. január 20. 18:59

Több mint 10 ezer gépkocsit értékesített az Opel tavaly Magyarországon, ami közel kétszerese a 2013-as eladásoknak. Várhatóan nőhet a szentgotthárdi gyár termelése is idén, ami közel 500 új munkahely létrejöttét eredményezheti.

2015. január 20. 18:59

Az Opel több mint 50 százalékkal növelte eladásait 2014-ben Magyarországon, és az idén is a piaci átlagot meghaladó bővülésre számít. A szentgotthárdi gyárnál is várhatóan megugrik a termelés a Flex motorok iránti kereslet bővülése miatt, így 500-zal nőhet a dolgozói létszám az idén – mondták el az Opel Magyarország vezetői Budapesten újságíróknak.

Az Opel márkakereskedői tavaly összesen 10 195 gépkocsit értékesítettek Magyarországon, szemben a 2013. évi 6730-cal. Ez 51,5 százalékos növekedés, miközben a teljes piac 23,4 százalékkal bővült. A személyautó-eladásokban az Opel immár a negyedik évben az első helyen állt 9051 eladott autóval, ezen a területen piaci részesedése 13,41 százalékos volt.

Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta: az idei várakozások 15 százalék körüli piacbővülésről szólnak, és az Opel ezúttal is az átlagnál erősebb növekedésre számít. Emellett szeretnék megőrizni az elsőséget a személyautó piacon. A növekedést a bővülő és megújuló modellpaletta alapozhatja meg. Koncz Gábor emlékeztetett arra, hogy a márka termékoffenzívája keretében 2018-ig 27 új modell és 17 új motor kerül – részben már került is – piacra.

Az új motoroknál kitüntetett szerep jut a szentgotthárdi Opel motorgyárnak. Solt Tamás, a gyár ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a Flex, illetve a Family1-es motorgyár 2015-ben együttesen közel 580 ezer darab motort állít majd elő, ez a 2014-es darabszámokhoz képest több mint 50 százalékos volumennövekedés lesz. A Flex motorok iránti kereslet várhatóan bővül az idén, az eredetileg tervezetthez képest már most 10 százalékkal nőttek az igények – jelezte.

Szentgotthárdon tavaly a Flex gyárban készült több mint 100 ezer motor mellett a régi motorgyár 275 ezer motort állított elő, amelyek mintegy 70 százalékát a tengerentúlra szállították. Ezen felül 200 ezer megmunkált motor-komponens is készült kínai megrendelésre.

A gyárigazgató emlékeztetett arra, hogy a termelését 2013 elején kezdő Flex gyárban a múlt nyáron indult el a kisméretű benzinmotor háromhengeres változatának sorozatgyártása, és további újdonságok jönnek. Dízel és benzinmotorok újabb változatai – közel 20 új alkalmazás – gyártását kezdik el a közeljövőben. A gyár 2016-17-re éri el maximális kapacitáskihasználtságát.

A növekvő igények eredményeként nőhet a foglalkoztatottság: a teljes létszám, amely tavaly decemberben elérte Szentgotthárdon az 1400-at, az idén 500-zal bővül a tervek szerint.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2015. január 21. 09:35
"Jó évet zárt tavaly az Opel Magyarországon" .............. Jól dolgoztak a rabszolgák!
várúr
2015. január 20. 19:26
Várom a jobbik és a ballik szagértőit. Meséljék el, miért nem jó 500 újabb munkahely. Volner jobbikos szagértő tiszthelyettes majd elmagyarázza, hogy az Opel rabszolga, legjobb esetben jobbágymunkán alapul.
alex.leopardi
2015. január 20. 19:12
egy büdös lófaszt,most fontolgatják,hogy elmennek mert a ballibsik annyit visibálnak,hogy beszakadt a dobhártyájuk
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!