A DK szerint Rogán törvényjavaslata futni hagyná a felelősöket

2015. március 23. 17:29

A DK szerint Rogán Antal javaslata megfeledkezik a pénzintézeteket ellenőrző hatóságok vezetőiről és a konkrét vizsgálatokat végző felügyeleti munkatársakról is. A párt szerint a Rogán Antal által bejelentett törvényjavaslat a bizonyíték a brókerbotrány fideszes mivoltára.

2015. március 23. 17:29

A Demokratikus Koalíció véleménye szerint a Fidesz frakcióvezetője által hétfőn bejelentett törvényjavaslat futni hagyná a brókerbotrány felelőseit, mert megfeledkezik a pénzintézeteket ellenőrző hatóságok vezetőiről és a konkrét vizsgálatokat végző felügyeleti munkatársakról – közölte az MTI-vel Kerék-Bárczy Szabolcs DK-s politikus.

Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető hétfőn jelentette be, pártja törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amelyben kezdeményezi, hogy a brókerbotrányokban érintett cégek cégcsoportjainak, valamint a vállalatok vezetőinek, tulajdonosainak, felügyelőbizottsági tagjainak és egyes könnyvizsgálóinak vagyonát is zárolják, nekik ugyanis „valószínűleg tudniuk kellett” a csalásokról. A zárolt vagyont a kártalanításra kell fordítani – közölte.

A DK elnökségi tagja reagálásában közölte, a javaslat megfeledkezik a pénzintézeteket ellenőrző hatóságok vezetőiről és a konkrét vizsgálatokat végző felügyeleti munkatársakról is. Kerék-Bárczy Szabolcs úgy fogalmaz: a fideszes javaslat futni hagyná a felügyeleti szervek „fideszes klientúráját”, azokat az embereket, akik tavaly 70 milliárd forintos kötvénykibocsátást engedélyeztek a Quaestornak és akik még idén februárban sem találtak hiányosságokat a 150 milliárd forintot eltüntető brókercégnél.

A Demokratikus Koalíció szerint a Rogán Antal által bejelentett törvényjavaslat a bizonyíték a brókerbotrány fideszes mivoltára – jelentette ki. A DK szerint ha nincs takargatnivalója a korábban ellenőrzéseket végző, de hiányosságokat nem találó Windisch Lászlónak, az MNB felügyeletért felelős alelnökének, Matolcsy György jegybankelnöknek és Szász Károly PSZÁF-elnöknek, akkor „semmilyen akadálya sincs az ő magánvagyonuk zárolásának az esetleges érintettségük felmerülésekor”.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2015. március 23. 19:18
Mondjuk, abban van valami, hogy az ellenőrző hatóság legalábbis hunyorgása nélkül ilyesmit nem lehetne csinálni, ahogy Kolontár esetében is így volt. De lehet kiegészítő javaslattal élni, nosza!
Morgen
2015. március 23. 17:58
Nem, drága DK! Rendes helyeken az IT, FB és a menedzsment felel anyagilag. A könyvvizsgáló szintén felelősséggel tartozik, de az büntető ügy, érte jótáll a biztosítás, amit kötelező kötnie. A felügyeleti szerv akkor felelős, ha nem a hatályos törvények előírásai szerint "felügyel"! Ne hülyítsék a jónépet!
kjkj945
2015. március 23. 17:56
"" Bankfelügyelet van, de minek? 2010.01.28. 10:25 | hitelkarosultak "" http://hitelkarosultak.blog.hu/2010/01/28/bankfelugyelet_van_de_minek Dinka!
Julismama2
2015. március 23. 17:55
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/nagyon_fajhat_a_kulugyminiszteriumnak_a_quaestor-bukta.595336.html
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!