Történelemrajongó fiatalokat fogott a TEK, nem iszlamistákat

2015. november 25. 18:41

Egyáltalán nem iszlamisták, hanem világháború-rajongó történelemmániás felvidéki fiatalok azok a TEK által nemrég elfogott és nemzetközi beágyazottságú szélsőségesnek nevezett személyek, akiknek a bíróság még az előzetesbe helyezését is megtagadta.

2015. november 25. 18:41

Komolytalanná tette Hajdu János keddi bejelentését a Budai Központi Kerületi Bíróság azzal, hogy elutasította a TEK vezetője által veszélyes terroristacsoportnak nevezett személyek előzetes letartóztatását, írja az Index. Hajdu kedd este arról beszélt: a terrorelhárítás munkatársai egy igazoltatás során egy olyan, talán nemzetközi beágyazottsággal is rendelkező szélsőséges csoportot fogtak el, akik fegyverekkel és bombákkal rendelkeztek és állítólag már régóta a szervezet látókörében voltak.

A sajtóban sokan iszlamista terroristákra gondoltak a hír hallatán, a valóság azonban jelentősen eltér ettől a feltételezéstől, amit a TEK vezére sejtető, ködös nyilatkozataival nem nagyon segített tisztázni. A Budai Központi Kerületi Bíróság által szerdán kiadott közlemény szerint azonban egyszerű történelemmániás, világháborús relikviagyűjtő felvidéki fiatalokról van csak szó, akiket a bíróság a rendelkezésére álló információk alapján nem akart előzetes letartóztatásba helyezni.

Ez áll a bíróság indoklásában (itt olvashatja el végig):

„(...) nincs arra semmilyen adat az iratokban, hogy az édesanyjával és nevelőapjával élő, a II. világháború iránt hobbi szinten érdeklődő terhelt bármilyen kapcsolatban állna szervezett bűnözői csoportokkal, terrorszervezetekkel, vagy hogy megszerzett tudását és vegyi anyagait a közrend vagy személyek élete ellen kívánta volna fordítani. Arra sincs semmilyen adat, hogy jelen ügy kapcsolatba hozható lenne más, a napokban indult büntetőügyekkel, nyomozásokkal. Az ügy összes körülményeiből éppen mindennek ellenkezője valószínűsíthető. Nincs adat szélsőséges nézetekre és - azon túl, hogy két társa hozzá hasonló korú és érdeklődésű felvidéki magyar - külföldi kapcsolatokra sem.”

Összesen 295 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tobzoska
2015. november 26. 11:19
Vérciki ez az árnyékra vetődés. Értem én, hogy mindenképpen igazolást kell találni a migrációs politikához, de azért így lejáratni nem kellene magát.
kukagyerek
2015. november 26. 09:14
Egyébként a fél ország röhögött a nagy hősiességgel bejelentett sorozatlövő (tv-ben bemutatott) fegyvereken, amelyek ügyesen autómotor olajszűrőknek voltak álcázva. A védtelen magyar öregeket (meg a nem öregeket is) gátlástalanul gyilkolják az érinthetetlenek. A birka meg, csak néz.
kukagyerek
2015. november 26. 09:09
Ez a faszi hány beégést tud még elviselni?
pollip
2015. november 26. 08:33
A fegyver az fegyver, akármilyen idős. Inkább legyen három ilyen eset, mint kimaradjon egy valóban nagyon veszélyes. A felfokozott európai helyzetben hányszor nyilatkoztak falsot a franciák és a belgák.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!