MÚSZ: Hosszú Katinka vasárnap utazott, hétfőn kért versenyengedélyt

2016. január 12. 12:43

A Magyar Úszó Szövetség keddi közleményében azt sérelmezi, hogy Hosszú Katinka a nélkül utazott el egy külföldi pénzdíjas versenyre, hogy előzőleg versenyengedélyt kért volna a szövetségtől – ezt már csak a helyszínről tette meg, ami a szervezet szerint nem korrekt eljárás. A MÚSZ dilemmába került, szerintük az engedély megadása azt üzenheti, hogy egy kiemelkedően sikeres sportoló bármit megtehet.

2016. január 12. 12:43

Kiss László szövetségi kapitány Hosszú Katinka Facebook-oldaláról hétfőn értesült arról, hogy a versenyző és edzője már Austinban tartózkodik. A Magyar Úszó Szövetség és a kapitány arról sem kapott tájékoztatást, hogy meddig lesznek távol, hazautaznak-e a versenyről, vagy a továbbiakban külföldön készülnek – áll a MÚSZ keddi közleményében.

Bár január 14-én, csütörtökön a Nemzeti Színházban rendezik meg az 58. Év sportolója gálát, Hosszú Katinka január 10-én vasárnap elutazott az Egyesült Államokba, hogy részt vegyen Austinban a pénzdíjas Arena Pro versenysorozat második állomásán, amelyre január 15-17. között, péntektől vasárnapig kerül sor” – írja a MÚSZ, amely jelzi, Hosszú Katinka már vasárnap elutazott, de versenyengedélyezési kérelme – a menedzsmentje révén – hétfőn érkezett meg a szövetségbe.

Megadni, vagy nem megadni?

A szövetség kényszerhelyzetbe került: ha megadja a versenyengedélyt, akkor igazolja, hogy Magyarországon egy kiemelkedően sikeres sportoló bármit megtehet. Ha nem adja meg – és amennyiben az Arena versenysorozat rendezői megkövetelik a startengedélyt –, akkor a MÚSZ a legjobb szándéka ellenére is kárt okozhat a legeredményesebb magyar versenyzőnek, mint ahogy a verseny rendezőinek is. Nyilvánvaló, hogy Hosszú Katinka neve szerepel a programban, a verseny rangját emelő részvételére a házigazdák joggal számítanak, a repülőjegyét alighanem megvették, kint tartózkodásának költségeit minden bizonnyal kifizették”- olvasható a MÚSZ tájékoztatójában, amely így folytatódik: - „Mindezek ismeretében a Magyar Úszó Szövetség úgy döntött: bár a versenyzőnek a versenyengedélyt még az austini meghívás elfogadása előtt illett volna megkérnie, a kialakult helyzet mielőbbi békés rendezésének elősegítése érdekében a versenyengedélyt megadja - ha azt Katinka Austinból megkéri a szövetségi kapitánytól.” 

A szövetség szerint bár a sportolónak a versenyek előtt már az úszásra kell összpontosítania, Austinban azonban mégsem az olimpia zajlik, s egy néhány perces telefonbeszélgetés Hosszú Katinka teljesítményét nem befolyásolhatja negatívan, viszont ily módon a részéről is kifejezésre juthat a vita lezárásának szándéka.

Borkai közvetít

A fentiek alapján a MÚSZ kiváltképp örömmel és köszönettel fogadja Borkai Zsolt hasonló indíttatású bejelentését, melynek értelmében a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke kész egy asztalhoz ültetni Hosszú Katinkát és a szövetség elnökét. A sportág vezetése reméli, legalább a MOB tájékoztatást kapott arról, Hosszú Katinka mikor lesz újra Magyarországon, mert a sportági szövetségben ezt senki sem tudja.” 

Összesen 530 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mr.Falafel
2016. január 12. 23:05
Ez volt már? http://faktor.hu/faktor-kiss-laszlo-tudott-arrol-hogy-hosszu-amerikaba-utazik?source=share Tudom, Kiss László nem hazudik, csak időutazó.
még fokozza
2016. január 12. 22:14
Kivándorol hatezer orvos egy világbajnok. De Laci bácsi 75 itt marad, Várja a telefont.
zőldsas
2016. január 12. 22:10
Sajnos ez már csak egy hosszú történet minek a vége, hogy Hosszú már USA színeiben indul mivel a férje jogán USA állampolgár. Az hogy Rióban indulhat már csak a magyar szövetségen múlik. Egyébként Hosszú három olimpián indult egy negyedik helyért. Ennek a költségeit viszont a magyarok állták sőt az amerikai ösztöndíjhoz bizony magyar adóforintok is kelletek. Csak azt nem értem mikor kérdezték két-három hónappal ezelőtt miért csak dicsérték a körülményeket sehol egy zokszó. Ilyen mikor egy farok után megy egy nő. Számomra /bárkit is érdekelne/ a történetnek itt a vége nincs tovább.
még fokozza
2016. január 12. 21:59
Laci bácsi 75 már nagyon várja, hogy megcsörrenjen a telefon. Elhatározta kitart egész éjjel. De senki nem hívja. Ha kitudódik a száma viszont elég sokan elmondják majd neki a véleményüket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!