Sajtópiac: minden harmadik forintot napilapnál költenek el a hirdetők

2016. március 02. 11:07

A Magyar Lapkiadók Egyesületének sajtótájékoztatóján a sajtópiac 2015-ös reklámbevételeit elemezték. A lakosság 80 százaléka olvassa a nyomtatott sajtót, nem zavarják az olvasókat a reklámok, valamint, hogy a reklámkampányokon sokat dob, ha van print megjelenés is. Probléma azonban a reklámadó, amely a globális szereplőket hozta versenyelőnybe.

2016. március 02. 11:07

A Magyar Lapkiadók Egyesületének sajtótájékoztatóján elemezték a sajtó 2015-ös reklámokból befolyt árbevételeit. A szervezet adatai szerint a teljes sajtópiaci bevétel közel 100 milliárd forintra rúg. Ennek nagy részét a napilapok realizálták, de jelentősen részesedtek belőle a női lapok, valamint az ingyenes hetilapok és hirdetési újságok is.

Az MLE elnöke, Kovács Tibor kiemelte, hogy a magyar lakosság 80 százaléka olvas nyomtatott sajtóterméket, ennek köszönhetően a lapeladásokból és a reklámhirdetésekből származó bevétel kiegyensúlyozott médiapiacot teremt. 

Ehhez hozzájárulhat az az egyes kutatások által kimutatott összefüggés, hogy a reklámok olvasása éppúgy részei az olvasási élménynek, mint maguk a cikkek olvasása, ezért a reklámkampányok megtérülésén sokat dob a printsajtóban való megjelenés.

A sajtópiac 32,234 milliárd forint reklámbevételt és 57,952 milliárd forint lapeladásból származó bevételt ért el 2015-ben. A TOP 5 szegmens részaránya a teljes bevételből 90 százalék, ezen belül napilapok 36,1 százalék, női lapok 19,5 százalék, az ingyenes hetilapok és hirdetési újságok százalék, a gazdasági és közéleti magazinok százalék, B2B lapok százalékos arányt képviselnek. Az online tartalmakat forgalmazó kiadóvállalatok reklámbevétele több mint 6 milliárd forint, ami 12 százalékos növekedést jelent 2014-hez képest.

MLE: A reklámadó miatt helyzetbe került a Google és a Facebook

Az MLE elnöke szerint a reklámadó miatt azonban fokozódott a hazai sajtó sérülékenysége és a Facebookkal és Google-lel szembeni versenyhátránya. Külön probléma, hogy ezek a globális szereplők adómentesen tudják kijuttatni profitjukat az országból.

Kovács Tibor hozzátette: „Várjuk a NAV összesített adatait és lépéseit arra vonatkozóan, hogy a nemzetközi jogsegély segítségével hogyan oldja fel ezt a versenytorzító állapotot. Várakozásunk szerint a 2016-os olimpiai év és a foci-EB a magyar gazdaságra, így a reklámiparra is pozitívan hat, és ennek köszönhetően bővülést várunk a piacon.”

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
freesleep
2017. április 16. 23:24
ekkora a napilapos reklámbevétel? és nem a legnagyonn példányszámú sajtótermékeknél, azaz a női magazinoknál? nyilván az állam és a hűbéresek pumpálják ki a közpénzt a magyar reformok működnek-féle kampányokba
káli
2016. március 02. 17:11
Önreklám, háta elhiszik a hirdetők!!!
Droite
2016. március 02. 16:22
A printsajtos reklambiznisz a szamlagyartas kifinomultabb formaja semmi mas...
Sitiveni Klein
2016. március 02. 16:22
"..... Facebookkal és Google-lel szembeni versenyhátránya....." "Várjuk a NAV összesített adatait és lépéseit arra vonatkozóan, hogy a nemzetközi jogsegély segítségével hogyan oldja fel ezt a versenytorzító állapotot." A Nagy és Dicsőséges Európai Uniónak nem kéne hivatalból valami tennie?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!