Hatalmas székházat avattak Budapesten a szcientológusok

2016. július 26. 10:17

A hétvégén avatták fel a budapesti Váci úton a szcientológusok hazai székházát: két és fél milliárd forintból megvalósuló, hatezer négyzetméteres irodaházon mostantól hatalmas Szcientológia felirat húzódik.

2016. július 26. 10:17

Felavatták a hétvégén a budapesti Váci úton a szcientológia magyarországi központját. Hatezer négyzetméteres irodaházba költözött a magát egyháznak tartó szervezet. Hírek szerint két és félmilliárdba került a központ létrehozása, az épületen hatalmas Szcientológia felirat is húzódik.

Ez az 52. ilyen jellegű székház a világban. A hétvégi avatáson több mint háromezren vettek részt. David Miscavige, a szcientológia vezetője is jelen volt az eseményen, beszámolók szerint a magyarok történelmi szabadságvágyát és Budapestet, mint a szabadság fővárosát méltatta. „Most a szabadság új szimbóluma is itt áll sok ezer szcientológus közös munkája eredményeként” – olvasható a szcientológusok beszámolójában a Népszabadság szerint.

A lap úgy tudja: az ünnepségen Komáromi István dandártábornok, Pest megye nyugalmazott rendőrfőkapitánya, Hekáné Szondi Ildikó, Szeged kulturális bizottságának alelnöke, Debreceni Ágnes dunaújvárosi tanár és Nemere István regényíró is felszólalt.

Összesen 198 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Feri81
2016. július 27. 17:12
Azt gondolom, hogy ha a fő sodrásirányú, karvalytőke kezén lévő média igy támad valamit, az a többségnek csak jó lehet. Ha be lenne tiltva, nem nyílhatott volna meg ez a monumentális épület. Pláne ha nemzetbiztonsági kockázatot jelent... Ha a fővezér le lett volna öntve sz.rral, arról csak készült volna valami fotó, de így csak egy fiktív néven író firkász fiktív sztorija... Emlékszem a Dr Lenkei Gábor ellen indított nyilvános hadjáratra pl. Baló György műsorában többek közt nagy hírverés kíséretében... ( az, hogy több év után Lenkei pert nyert ellenük, szerintem kártérítést is kapott, annak már nem volt hírértéke ). A szcientológusok minden bizonnyal (nagyon helyesen) nem engedik be az őket -és eddig minden egyházat, erkölcsi normákat, emberi kapcsolatokat- bomlasztani kívánó sejteket. https://youtu.be/DW-AWh-d3r0 A világot irányító (döntse el mindenki maga a videó után, hogy milyen szándékú) erők nehezen törődnek bele, ha valamit nem tudnak kontrollálni. De úgy látszik vannak náluk okosabbak, szervezettebbek is...
kuwiq
2016. július 27. 12:15
A ház pont úgy néz ki, mint valami a "szelemirtók"ból.
=nessuno=
2016. július 26. 23:54
Szégyen. Felháborító, hogy ezt eltűrik!
Békanász a hasadon
2016. július 26. 21:49
Kitüntetést kapott az egyik szcientológus vezető az OPNI bezáratásáért 2010. december 16. - Reformer Dobos János és Hídvégi Klára, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért elnevezésű pszichiátriaellenes szervezet vezetői megkapták a Szabadságérmet David Miscavige-től, az egyház nemzetközi vezetőjétől, többek között az OPNI bezáratásáért. A Szabadságérem (Freedom Medal) a Nemzetközi Szcientológia Egyház legmagasabb kitüntetése. http://objektivszcn.blog.hu/2010/12/16/kituntetest_kapott_az_egyik_szcientologus_vezeto_az_opni_bezarasaert
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!