Az MSZP antikorrupciós törvénycsomagot készít ősszel

2016. augusztus 30. 13:12

Antikorrupciós törvénycsomagot állít össze őszre az MSZP-frakció: Tóth Bertalan közölte, egy alternatívát szeretnének bemutatni arról, hogy az MSZP hogyan képzeli a parlament, a demokratikus intézmények működését, és hogy a képviselőknek hogyan kellene átlátható módon politizálni. A vagyonnyilatkozati rendszert is átalakítaná a párt.

2016. augusztus 30. 13:12

Az MSZP-frakció antikorrupciós törvénycsomagot állít össze, amely biztosítja a közügyek nyilvánosságát, az átláthatóságát és amivel megelőzhetők a fideszes Mengyi Roland ügyéhez hasonló esetek, valamint a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos problémák – mondta az ellenzéki párt frakcióvezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Tóth Bertalan közölte, egy alternatívát szeretnének bemutatni arról, hogy az MSZP hogyan képzeli a parlament, a demokratikus intézmények működését, és hogy a képviselőknek hogyan kellene átlátható módon politizálni. A frakcióvezető elmondta, javaslataikat annak kapcsán készítik el, hogy az Európa Tanács Korrupióellenes Államok Csoportja (GRECO) – amelynek Magyarország is tagja – ajánlásokat fogalmazott, mert szerintük az országban „jogalkotási korrupció” van. Hozzátette: az MSZP-hez hasonlóan ez a csoport is elfogadhatatlannak tartja, hogy kormány-előterjesztések helyett egyéni képviselői indítványok kerülnek a Ház elé, de kifogásolják az Országos Bírósági Hivatal elnökének jogköreit és az ügyészség működését.

Harangozó Tamás országgyűlési képviselő, az MSZP antikorrupciós ügyvivője elmondta, a törvénycsomag vonatkozna az országgyűlési képviselők összeférhetetlenségének szigorítására, politikai álláshalmozás megszüntetésére. Szeretnék, hogy ha a kormány tanácsadóiról, például Habony Árpádról mindent tudhatna a nyilvánosság – jegyezte meg. Célként jelölte meg a pályázati pénzek átláthatóságát úgy, hogy a nem szabályosan kiírt, elbírált pályázatok a törvény erejénél fogva semmisek legyenek. Az ellenzéki képviselő elmondta, mentesíteni akarják az ügyészséget és a bíróságot a politikai befolyástól.

A képviselő a vagyonnyilatkozati rendszer átalakításáról azt mondta, nem a képviselőknek kellene nyilatkozatot készíteniük, hanem az állami szervek a közhiteles nyilvántartásokból eljuttatnák a szükséges adatokat az Országgyűlés Hivatalának minden év januárjában. Eltitkolás, mellébeszélés, félreírás kizárt - összegzett, rámutatva, hogy javaslatuk szerint a képviselő közvetlen hozzátartozójának is nyilvános lenne a vagyongyarapodása. A politikus elmondta, októberre készülnek el a törvényjavaslatok, és szeretnék, ha december 9-én, a korrupcióellenes küzdelem világnapján már azt is lehetne látni, hogy a kormánypártok hajlandóak azokkal érdemben foglalkozni.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2016. augusztus 30. 21:33
Tehát az MSZP feljelenti önmagát...? Végre...
hátakkor
2016. augusztus 30. 21:29
Adekvàt téma az mszp elnökének.. is
yes_we_can
2016. augusztus 30. 20:49
Magyarország szégyene az mszp létezése.
Kopa
2016. augusztus 30. 19:50
Ez pont olyan hír, miszerint a hottentotta katonák azért lázadtak fel Burundiban, mert nem kapták meg idöben a levehetö elejü NDK-s turmixgépeket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!