Felminősítette Magyarországot a Coface

2017. szeptember 28. 10:14

Felminősítette Magyarországot a Coface, a magyar gazdaság így az A3-as kategóriába, Lengyelországgal és Szlovákiával egy szintre kerül át. A besorolás szerint a hitelbiztosító elfogadhatónak tartja a magyar üzleti szféra kockázatait. A Moody's eközben fenntartja a magyar bankrendszerre egy éve kiadott pozitív kilátást.

2017. szeptember 28. 10:14

Felminősítette Magyarországot a Coface, a döntést a hitelbiztosító a gazdasági növekedéssel és az üzleti környezet javulásával indokolta. A Coface csütörtöki közleménye szerint teljesítményének részletes felülvizsgálatát követően A3 kategóriába sorolták át az eddig A4-es minősítésű magyar gazdaságot. A besorolás szerint a minősítő elfogadhatónak tartja a magyar üzleti szféra kockázatait, míg az A4-es osztályzat ennél kissé nagyobb kockázatot jelentett.

Lengyelországgal, Szlovákiával egy szinten

A hitelbiztosító idén 3,6 százalék, jövőre pedig 3,4 százalék éves gazdasági növekedést vár Magyarországon. Kiemelték emellett azt is, hogy a háztartások fogyasztása, a beruházások növekedése, az uniós forrásokon alapuló fejlesztések, valamint a kedvezőbb hitelfeltételek is mérséklik az üzleti kockázatokat. A közlemény idézi Póka Valentint, a Coface országigazgatóját, aki szerint a felminősítésben a munkaerőpiaci és foglalkoztatási mutatók javulása, a kedvező üzleti környezet, a pénzügyi szektor folyamatos fejlődése és a banki adók fokozatos csökkentése, valamint az uniós szinten rekord alacsony társasági adókulcs is szerepet játszott. Hozzátette, hogy a Coface – a nemzetközi hitelminősítő intézetektől eltérően – nem a szuverén államadósságot, hanem az üzleti, a jogi és az államigazgatási kockázatokat vizsgálta a makro- és mikrofolyamatok tükrében. A komplex elemzési módszer Póka Valentin szerint gyorsan jelzi egy-egy ország kockázati besorolásának változását, ezért – mint fogalmazott – a Coface Magyarországnak már korábban is a nemzetközi hitelminősítőket megelőzve adott jobb osztályzatot.

A felminősítéssel a hitelminősítő értékelésében Magyarország Lengyelországgal és Szlovákiával került egy szintre. Csehország eggyel jobb, A2-es, míg Románia és Bulgária A4-es minősítésű – írták. A Coface elemzései szerint a vizsgált 160 országban a harmadik negyedévben csökkent az üzleti kockázat, a világkereskedelem az év eleji előrejelzéseknél jobban erősödik, de Európában a politikai kockázatok nem tűntek el teljesen - áll a közleményben.

Moody's: marad a pozitív kilátás

Eközben a Moody's Investors Service fenntartja a magyar bankrendszerre több mint egy éve érvényben tartott pozitív kilátást. A nemzetközi hitelminősítő csütörtökön Londonban ismertetett szektorelemzésében kiemelte: várakozása szerint a javuló magyar gazdasági környezet erősíti a bankrendszer kinnlevőség-portfoliójának minőségét, mérsékelt szektorszintű nyereségességet tesz lehetővé, és mindeközben stabil marad a rendszer tőkehelyzete.

A Moody's tavaly június 28-án emelte stabilról pozitívra a magyar bankrendszerre adott kilátását, hasonló indoklással. A lépéshez fűzött akkori elemzésében annak a várakozásának adott hangot, hogy a javuló magyarországi működési környezet valószínűleg jót tesz a bankok eszközminőségének és tőkehelyzetének, és a szektor ismét nyereségessé válhat. A pozitív kilátás csütörtöki megerősítéséhez fűzött előrejelzésében a cég azt valószínűsítette, hogy a szektorszintű nem teljesítő kinnlevőség-ráta a teljes hitelportfolió 9 százaléka körüli szintre csökken 2018 végéig a tavalyi év végén mért 14,7 százalékról.

(MTI)

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
edvind johnsson2.0
2017. szeptember 28. 12:48
Ez is jó hír. El vagyunk kényeztetve, remélem 2018 tavaszán a választópolgárok is díjazni fogják a kormány eredményeit.
formaegy
2017. szeptember 28. 12:39
Szerencsétlen ballib. Az önjelölt Botka után még ez is.)))))) Ne keseredjetek. A potyaleső Fodorka után Gyurcsány is alátok fekszik.)))))
Lotti
2017. szeptember 28. 12:13
Kifejezetten jó hír. Azért ez nem olyan jelentőségű, mint amikor a hitelminősítők (S&P, Fitch, Moody's) javítják az ország besorolását.
Mich
2017. szeptember 28. 11:58
"A Coface a világ vezető hitelbiztosítója"... ...akinek, természetesen, - a hitelminősítőknél is nagyobb - egyéni érdeke van a magas biztosítási díjakban... Ezek a besorolások nagyon követni látszanak az egyes országok általános megítélését (részben a Nyugattól való távolságát...).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!