Bombahír: kitették a mandinereseket az irodájukból!

2017. október 02. 19:22

Világháborús bombát találtak a Krisztina téren, több száz embernek kell elhagynia az otthonát.

2017. október 02. 19:22

Második világháborús bombát találtak a főváros I. kerületében, a Krisztina téren hétfőn. A bomba miatt több száz embernek kell ideiglenesen elhagynia otthonát  – tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t.

Markovics Zita elmondta, a bombát a Krisztina téri plébánia udvarán találták, a plébániával összeépült Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium lábazatának szigetelésekor, mintegy másfél méter mélyen. Közölte: körülbelül harminc lakóépületből kell embereket kikísérni, egyebek mellett a Krisztina körút 55-ből 16, a Szent Gellért iskolából 40, egy másik oktatási intézményből 48, az idősek otthonából pedig mintegy száz embert visznek ki. Markovics Zita szólt arról is, hogy lezárták a Krisztina körutat a Mikó utca és a Krisztina tér között, a Mészáros utcát az Ág utcától a Krisztina térig, valamint a térre befutó kisebb utcákat, a többi között a Roham utcát és a Gellérthegy utcát 200 méteres sugarú körben.

A BKK Facebook-oldalán azt írta: az 56-os villamos terelve az Alkotás utca-Villányi út útvonalon közlekedik, nem érinti a Széll Kálmán tér és a Móricz Zsigmond körtér közötti megállókat. Pótlóbusz jár a Széll Kálmán tér és a Móricz Zsigmond körtér között az Attila út érintésével. A 105-ös autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Győri út, az Ág utca és a Krisztina tér megállót. A 16-os autóbusz a Deák Ferenc tér felé terelve közlekedik, nem érinti a Krisztina tér megállót. A 178-as autóbusz nem közlekedik a Döbrentei tér és a Naphegy tér között.

Hat óra körül rendőrök jelentek meg a Mandiner Krisztina körúti szerkesztőségében is, és az épület elhagyására kérték az ott dolgozó kollégákat. Kedves olvasóink megnyugtatására közöljük: munkatársainkat az előállt helyzet sem tántoríthatja el feladatuktól, a hírügyelet a megszokott rendben folyik tovább.

FRISSÍTÉS: Megsemmisítették a főváros I. kerületében, a Krisztina téren talált világháborús bomba gyújtószerkezetét, a robbanótestet elszállítják, a környék lezárását pedig feloldották hétfő este – tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t. Markovics Zita elmondta, egy 100 kilogramm tömegű orosz repeszromboló bombát találtak, amelynek gyújtószerkezetét a helyszínen megsemmisítették a tűzszerészek, a bombatestet pedig a honvédség központi gyűjtőhelyére szállítják.

Közölte azt is: a környező lakóépületekből és az idősotthonból 733 embert kellett kikísérni, közülük 113 embert egy Attila úti gimnáziumban, 80-at kórházakban fogadtak. A lezárás 41 épületet érintett, a többi között hat üzletet, három iskolát és egy idősotthont. A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán közölte: megnyitották a tűzszerészi munkák idejére lezárt Krisztina körutat, a Mészáros utcát és a mellékutcákat is. Az 56-os és az 56A villamos, a 16-os, a 105-ös autóbusz ismét az eredeti útvonalán, a 178-as autóbusz pedig a teljes vonalon jár.

 

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Text adósság
2017. október 04. 11:02
Szél Bernadettet is meg csapta a háború szele. Légnyomásos lett.
balbako_
2017. október 03. 08:44
Muszáj ez a hatásvadász cím?
Strassnoff Ignác
2017. október 02. 21:41
A címből először azt hittem, hogy betiltották az internetes seggnyalást.
Gyéressy Károly
2017. október 02. 20:52
A Mandi eljött az Astoriától?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!