Megnyílt a Szent László-örökség út

2017. október 13. 17:18

Kiépült a negyvennégy erdélyi és magyarországi települést tömörítő Szent László-örökség út.

2017. október 13. 17:18

 

Kiépült a negyvennégy erdélyi és magyarországi települést tömörítő, a lovagkirályhoz kapcsolódó kulturális, természeti és építészeti értékeket egyaránt bemutató Szent László-örökség út, amit pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán nyitottak meg.

Az ünnepségen Kelemen Hunor, a programot elindító Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke elmondta, a kezdeményezés Szent László örökségének megőrzésére és megerősítésére, legendájának továbbvitelére irányul. A cél, hogy a horvát és a lengyel, vagy akár a román szálat felvéve, a kultúrák közötti értékek cseréjén keresztül közelítsük egymáshoz a nemzeteket – mondta Kelemen Hunor. 

Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kultúráért, oktatásért, ifjúságért és sportért felelős tagja beszédében hangsúlyozta, Szent László és elődje, Szent István király munkája az, ami a mai napig megtartotta a magyarokat és azok közösségeit. Az örökségút Erdélyben és Észak-Magyarországon negyvennégy helyszínt tartalmaz, Erdélyből egyelőre Bihar, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros és Szilágy megye harminckét települése, Magyarországról pedig tizenkét település, köztük Kisvárda tartozik bele.

(MTI)

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
smarton
2017. október 14. 08:30
"Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kultúráért, oktatásért, ifjúságért és sportért felelős tagja beszédében hangsúlyozta, Szent László és elődje, Szent István király munkája az, ami a mai napig megtartotta a magyarokat és azok közösségeit. " Navracsics... Ha rajta múlna, már nem sokáig. Álszent pénzhajhász.
totyalaci
2017. október 13. 19:09
Azért az érdekes,hogy Navracsics jelenléte a rendezvényen szót sem érdemel,Merthogy ott volt. Sőt azt is elmondta, hogy uniós biztosként is támogatja az ötletet
lynx
2017. október 13. 18:49
"1. Idvezlégy kegyelmes Szent László király! Magyarországnak édes oltalma, szent kerályok közt drágalátus gyöngy, csillagok között fényességes csillag."....  
ottapont
2017. október 13. 17:50
Dícséretes. Gratula.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!