Tuzson: A falvakban is elérhetővé kell tenni az államot

2018. július 24. 14:20

Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a kisebb falvakban is el lehessen érni a magyar államot – jelentette ki Tuzson Bence kedden egy mobil kormányablakbusz átadásán.

2018. július 24. 14:20

Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a kistelepüléseken, a kisebb falvakban is el lehessen érni a magyar államot – jelentette ki a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára egy mobil kormányablakbusz átadásán kedden Nyíregyházán.

Tuzson Bence hangsúlyozta: akkor maradnak meg Magyarországon a falvak, ha onnan többi között az állam szolgáltatásai is megfelelően elérhetőek lesznek, ebből a szempontból van nagy jelentősége az országban hetedik mobil kormányablakbusz szolgálatba állításának.
Az államnak nehéz, de alapvető feladata és kötelessége mindenhol biztosítani a kormányzati szolgáltatásokat – tette hozzá az államtitkár.

A megyei kormányhivatal épülete előtt megtartott ünnepségen a kormánypárti politikus arról beszélt, az állam akkor működik jól, ha egyrészt az emberek közötti, valamint az állam és polgárai közötti bizalomra épül. Akkor tudjuk ezt az országot biztonságosan megtartani - folytatta - , ha ez a kettős bizalom fennmarad és erősödik, ehhez pedig az államnak teljesítenie kell az emberekkel szembeni alapvető kötelességét, azaz a mindenki számára egységes hozzáférést például az ügyintézés lehetőségéhez.

„Ez a feladat olyan feladat, amelyet mindenhol, minden településen, nagytelepülésen és a kistelepülésen is érvényesíteni kell, bizalom nélkül nincsen biztonság" – hangsúlyozta az államtitkár.

Tuzson Bence beszédében megerősítette, eljárási kérdésekben komoly változások következnek, ennek egyik első eleme az Országgyűlés által már elfogadott új eljárási törvény. Magyarországon jelenleg mintegy 2200 ügycsoportban kell ügyet intézni, ami hatalmas szám, ezért ezeket az ügytípusokat egyenként áttekinti és csökkentésükre tesz majd javaslatokat egy nemrégiben alakult munkacsoport – mondta el az államtitkár.

„A közigazgatásnak nincs más mértéke, mint az emberek és a hazánk szolgálata" – jelentette ki az ünnepségen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az ünnepségen. Hozzátette, köszönet illeti a közigazgatásban dolgozókat elkötelezett munkájukért, a hivatalos ügyek gyors és szakszerű ügyintézéséért.

Román István megyei kormánymegbízott arról beszélt, tavaly összesen több mint 802 ezer, 2018 első félévében pedig már 479 ezer ügyet intéztek a megyei kormányhivatalok. Az átadási ünnepség végén történelmi egyházak képviselői áldották meg és szentelték fel a megye első mobil kormányablakbuszát.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2018. július 24. 16:14
Nem éri meg minden faluba gyógyszertárat telepíteni, hogy ott ásítozzon naphosszat egy képzett szakember...Ha valaki nem tud bemenni a városba, a falugondnok miváltja neki a receptet...Bármilyen ügyes ember, a hivatalt nem pótolhatja, ezért jó ez a kormányablak busz...
Harangláb
2018. július 24. 16:11
Van ahová megy mobil húsbolt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!