Magosz: Méltatlan helyzetbe hozza a termelőket az ipari alma alacsony ára

2018. augusztus 13. 13:52

A Magosz szerint a jelenlegi kilogrammonként 13 forintos felvásárlási ár mellett a termelők önköltsége sem térül meg.

2018. augusztus 13. 13:52

Méltatlan helyzetbe hozza a termelőket az ipari alma kirívóan alacsony ára, mivel a jelenlegi kilogrammonként 13 forintos felvásárlási ár mellett a termelők önköltsége, így a betakarítás és a beszállítás költsége sem térül meg – közölte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) hétfőn az MTI-vel. 

Tájékoztatásuk szerint az alma alacsony ára jelenleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jelent sürgős és súlyos gondot, az ottani feldolgozó ármeghatározó szerepe miatt azonban a helyzet országos jelentőségű üggyé válhat.

Közölték, hogy az ipari alma felvásárlási áráról a termelők és a feldolgozók korábban többszöri egyeztetést folytattak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közreműködésével, ám azon túl, hogy a felek megismerték egymás álláspontját, érdemi megegyezés nem született. 

A szövetség minden jogszerű intézkedést megtesz a piaci feszültség rendezése és a gazdák méltánytalan helyzetének megszüntetése érdekében –írta a Magosz.

(MTI)

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kérdés
2018. augusztus 16. 01:14
Ha nincs, az baj, ha van az jaj.... Magad is tapasztalod akkor, mi mennyi. De legalább van bérlőd. Itt minden évben külön cirkusz a szervezés, én már akkor jó üzletasszonynak tartom magam, ha nincs veszteségem. Mi felújításba is toljuk az energiát, mert igenis fontos, hogy ne hagyjuk veszendőbe, ami érték volt vidéken. Nem a kormányt okolom, hanem azt a szemléletet, ami az elmúlt hatvan év alatt szinte észrevétlen népbetegséggé vált. Én a rákosiékig vezetem vissza, ui. akkor húzgáltak ki mindent az emberek feje alól is, aztán azzal akarták kompenzálni kádárék a maguk nagy lopását, hogy szemet húnytak a gyári, a tsz-es, az üzemi szarkaság miatt....így vált bűnrészessé egy egész ország. Én már trotty vagyok, emlékszem más időkre is, mikor még az volt az elv, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék. Ma olyan, mintha szégyellni kellene, ha valaki úgy pocakos, hogy sokat dolgozik is hozzá, meg rendesen fizet adót. És dupla bérért sem, semennyiért sem kapunk megbízható munkaerőt. Nem az első generáció, amelyik állítja, tisztes családban nőtt föl, de ahol már a tisztesség részévé vált, hogy mi mindent hoz haza a munkahelyről, csak úgy, mert miért ne? Vagy hogy kit hogyan húz be a csőbe, hogyan kerüli ki a törvényt, vagy szabályt, előírást. És mindig a másikra mutogat, hogy hiszen az is azt csinálja. Vedd csak a számlaadást. Most divat lett, hogyha nem kérsz számlát, akkor nem kell fizetned áfát...újabb népi játék. Persze, hogy belemész. Múltkor dinnyéért írtak ugyan számlát, de rezzenéstelen szemmel a pisiset is ránksózták, mert én hülye csak az elsőt lékeltettem meg, a másodikat már az eladóra bíztam, hogy maga válassza ki. Persze, feltűnhetett volna nekem, hogy a szememet milyen mereven nézi, de mégsem kapcsoltam. Majd figyeld csak meg, ha egy eladó, vagy pénztáros mereven nézi a szemed, akkor tuti, hogy valami sumákot forgat a fejében, becsapni készül. Szóval ezt nem fogja tudni egy kormány sem megváltoztatni, ezt regionálisan lehet csak, és bmilyen furcsa, de ehhez meg igenis kellenek a helyi kiskirályok. Volt olyan, hogy a polgival kellett írtanunk a zarándokoknak egy tisztást, mert még őneki sem jött a faluból senki segíteni. Polgi most lázasan földet gyűjt (nem egyszerű itt), hogy nagyobb tekintélye is lehessen. Piszkosul megváltoztak az erkölcsök. Egyszer adottak a nagy-kiskirályok, akik bizony maguknak privatizáltak (mi például semmit nem is kaptunk vissza, mert a helyi tszcséstótumfaktumok kijátszottak mindenkit), aztán lettek a párszázholdasok, akik a fenetudjahonnan szedték össze a pénzt rá, és aztán hosszú szünet....akkor jössz te, vagy én, a hasonló kis nudlik, akik elhiszik a sirámokat, és bedőlnek annak, hogy vkit mindig szidni kell, arra pont jó az Orbán, meg a kormány, mert ember nincs még, aki ennyit kibírt volna úgy, hogy közben csak hasasodik mindenki, mert ugye mi magunk sosem lehetünk hibásak, mi tisztességesek vagyunk. Mese nincs, igenis a nagyok is céhekbe rendeződve tapossák ki maguknak az utat, a kicsiknek is hasonlóan kellene összefogniuk. Ha fiatal lennék, ha előbb lehetett volna módom tanyát venni, nem kényszerpályán mozogni, ebbe tutira beszállnék, mert csak így lesz tervezhető, biztonságos jövőtök. A sárgarépa és a zöldség (ahogy a gyümölcs, kukorica is) nagyon satnya lett idén, a hagyma kisfejű, a paradicsom viszont osztályon felüli. A krumpli meg még mindig apró. No, ez már inkább öreges locsogás volt, nem vita, de hamár segíteni nem tudok, legalább elmondhattam, mi a meglátásom. Jó éjszakát!
Rony Tronco
2018. augusztus 14. 07:39
Tetszettek volna visszakövetelni a HANGYA-t, az impotens MAGOSZ helyett. Ott a termelő, az értékesítő és a fogyasztó érdeke ugyanaz volt. Volt szaktanácsadás, munkaerő szervezés, tárolás és a hasznosítás optimalizálása. Ja, ez 1945 előtt volt. Azt államosították a bolsik, majd a maradékot privatizálták a libsik, mert nekik (felvásárló, értékesítő) megvan a hasznuk. Ja. hogy a öldet is többségében ezek privatizálák. Hát akkor? Ez az ORGAZDATÁRSADALOM.
tabakur
2018. augusztus 13. 23:10
Egy kicsit elegem van a mezőgazdaságból. Raskó interjúból kiderült,hogy igenis jól-nagyon jól meglehet élni belőle.A földalapú támogatástól kezdve a bánat tudja még hányfajta támogatást kaphatnak a gazdák.Búza,olajos magvak termelésénél 20-25 munkanap elég a lé begyűjtéséhez. Én ha kapok egy rajzot valamelyik német megrendelőtől tudom,hogy rajtam kívül még vagy négyen megkapták az országba. De lehet,hogy szlovákiába ,romániába is landolt a dokumentum.Ennek tudatába kell árajánlatot adni.Ha mindég vesztek nem hőböröghetek,hogy az állam segítsen ki vagy vegye meg tőlem a terméket.Talán a mezőgazdáknak is fejleszteni kéne meg hatékonyabban dolgozni. Azért az nagy gazemberség,hogy aki kellő mennyiségű földterületet összevásárolt elég ha egyszer negyedévente föltárcsázza a földjét és megél belőle. Nem értem ha azt elvárják,hogy egy magyar iparos a német,francia olasz iparossal versenyezzen akkor a mezőgazdaságba miért nem lehetséges?
szavaztam
2018. augusztus 13. 20:38
ahhoz kepest h 400 felett van a boltban 13 az komolytalan.... 13 ert nem eri meg leszedni...nem eliras? 130 az mar realisabb lenne...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!