Szijjártó: Kormányzati támogatással bővül a kisvárdai baromfifeldolgozó

2018. augusztus 27. 15:26

A kormány 3,4 milliárd forinttal támogatja a Master Good Kft. kisvárdai baromfifeldolgozó üzemének kapacitásbővítő beruházását – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

2018. augusztus 27. 15:26

A kormány 3,4 milliárd forinttal támogatja a Master Good Kft. kisvárdai baromfifeldolgozó üzemének 15 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházását – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A tárcavezető üdvözölte, hogy a csaknem százéves múltra visszatekintő vállalkozás a korábbi 24 milliárd forintos beruházást követően újabb befektetésről döntött, hiszen – mint mondta – a nemzetgazdaság sikere a családi üzemektől függ. Kiemelte egyúttal, hogy a kisvárdai beruházás az első kedvezményezettje a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) új, technológiaintenzív befektetéseket ösztönző támogatási kategóriájának.

Ennek létrehozását azzal indokolta, hogy a teljes foglalkoztatottság megközelítésével csak a munkahelyek termelékenységének javítása hozhat újabb fejlődést, ezért a versenyképesség megőrzését  a technológiai fejlesztések biztosíthatják. 

Az élelmiszeripart a leginnovatívabb iparágak közé sorolta a miniszter az egyre magasabb elvárások és előírások miatt. Hozzátette, hogy az élelmiszeripar Magyarországon az első fél évben 8 százalékos éves növekedéssel 1500 milliárd forintot meghaladó termelési értéket állított elő, csaknem 140 ezer munkahelyet tart fönn. A Mastergood tavaly 69 milliárd forint árbevételt ért el, termékeinek majdnem háromnegyedét külföldön, 40 országban értékesítette – mondta Szijjártó Péter.

Bárány László, a Master Good Kft. ügyvezető igazgatója közölte, hogy a technológia- és tudásintenzív beruházással a kisvárdai üzem a hat legnagyobb kapacitású európai baromfifeldolgozó közé kerül. A fejlesztést követő második évben pedig 50 százalékkal nőhet a cégcsoport árbevétele, hosszabb távon javulhat tőkevonzó képessége, fejlődési lehetőségei bővülnek. 

Hozzátette, hogy a munkavállalók bére a következő évek alatt százalékban kifejezve kétszámjegyű mértékben nőhet, és a 450 beszállító is biztos megélhetésre számíthat. Nyolc-tíz éven belül a cég alkalmazottainak jövedelme – csakúgy, mint minden magyarországi munkavállalóé - a duplájára nőhet – fogalmazott a cégvezető. Bárány László hangsúlyozta, hogy a baromfifeldolgozás a rendszerváltást követően is a magyar élelmiszeripar kiemelkedő ágazata maradt, sőt évente 5-7 százalékkal bővíteni is tudja kibocsátását- tette hozzá.

Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere (Fidesz) közölte, hogy a település a vállalat munkaerőigényének megfelelően elindította az élelmiszeripari mérnökök képzését, hiszen – mint mondta – a fejlesztésnek nemcsak kétkezi munkásokra, hanem jól képzett szakemberekre is szüksége lesz. A beruházás azért is különösen fontos Kisvárda számára, mert az új munkalehetőségekkel segíthet megtartani a helyi fiatalokat – tette hozzá.

(MTI) 

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2018. augusztus 28. 00:50
"Szijjártó: Kormányzati támogatással bővül a kisvárdai baromfifeldolgozó" Első a stadion. Az már megvan. Most jöhet a baromfifeldolgozó. Ami meg életképtelen lesz, és majd dotálni kell. Ez viszont remek alkalom a mutyizásra.
Kup Lung
2018. augusztus 27. 19:44
Magyar csirkés dinasztia. Aki jól csinálja . Semmi problémát nem látok a támogatásukban. --- Ha a munkaerő rendesen be van jelentve . Ha exportnak is megfelelnek minőségben .
lazio154
2018. augusztus 27. 16:20
Szóval, ha Szijjártó szerint az üzem több, mint 100 éves multra tekint vissza, akkor én Matuzsálem vagyok. Ezt a csirke és nyúlfeldolgozó üzemet az 1980- as évek elején adták át. Akkor kezdtek a termelőszövetkezetek melléküzemágakat létesíteni. Ennek keretében építette 1 vecsési tsz melléküzemága ,, . a kisvárdai tsz. nek. A kóser vágóhid az más , de az ennek nem elődje.
balbako_
2018. augusztus 27. 15:46
A mezőgazdasági termékeket feldolgozó ipar nélkül - amit sikerült teljesen padlóra küldeni a haladóknak - a mezőgazdaság sem tud teljesíteni. Lásd léalma ügy! Ha lenne magyar feldolgozó a probléma okafogyott lenne!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!