E-jegyrendszer: a Liberálisok szerint Tarlós bénázik, az LMP feljelentést tesz

2018. november 30. 10:38

„A mérnök Tarlós István teljes alkalmatlanságát bizonyítja, hogy a fejlesztés még mindig nem történt meg. A fideszes városvető 2017-re ígérte az átadást, ami várhatóan még jövőre sem lesz kész” – írják a Liberálisok.

2018. november 30. 10:38

Az LMP hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz a budapesti e-jegyrendszer ügyében – olvasható a párt fővárosi képviselőjének, Gál Józsefnek az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Szerződésbontás lesz a vége az elektronikus jegyrendszer bevezetésének a BKK és a beszállító között. Mint ismert, már 15 éve húzódik az elektronikus jegyrendszer bevezetése Budapesten. Korábbi kérdésünkre árulta el a BKK, hogy a rendszer bevezetésére szolgáló hitel egyharmada már el lett költve. Ez az új helyzet tehát azt jelenti, hogy a városvezetés kidobott az ablakon 6,1 milliárd adófizetői forintot és a hitel 2021-ben esedékes visszafizetési kötelezettsége továbbra is fennáll. Az LMP szerint a hűtlen kezelés tényállása az ügyben megalapozott, ezért feljelentést teszünk” – írják.

„Beigazolódott az, amit korábban az LMP többször hangsúlyozott: az elektronikus jegyrendszert tulajdonképpen csak közpénz-szivattyúnak használta a főváros és a BKK vezetése, hiszen az eddigi tenderek is bebizonyították: értelmetlen kiadásokra mentek el az adófizetői forintok, olyan beszerzési eljárásokat folytattak le, ahol a győztes cég a BKK jegyautomatáknál is bizonyította inkompetenciáját, ráadásul nem rendelkezik az elektronikus rendszer kiépítéséhez szükséges referenciákkal sem” – fogalmaznak.

A Liberálisok is közleményt tettek közzé az elektronikus jegyrendszerrel kapcsolatban.

Mára nyilvánvaló vált, hogy Tarlós István képtelen lesz ígéretét teljesíteni, és ebben a ciklusban sem sikerül beüzemelni az e-jegyrendszert Budapesten” – olvasható közleményükben.

Most, hogy a médiában megjelent információk szerint a BKK azonnali hatállyal szerződést bontott az elektronikus jegyrendszer beszállítójával, a 2021-es átadás is veszélybe került. Budapest a beruházáshoz szükséges 17 milliárd forintos hitelkeretből már több mint 5 milliárdot elégetett, az e-jegyrendszer bevezetésére azonban még így is éveket várhatunk, főleg úgy, hogy a szerződésbontás miatt most végtelen jogi hercehurca elé néz a főváros. A szerződések felbontására azután került sor, hogy a Liberálisok közérdekű adatigényléssel fordultak a BKK-hoz, hogy kikérjék azokat a jegyzőkönyveket, amelyekből kiderülhet, miért késik évek óta a beruházás átadása” – írják.

A mérnök Tarlós István teljes alkalmatlanságát bizonyítja, hogy a fejlesztés még mindig nem történt meg. A fideszes városvető 2017-re ígérte az átadást, ami várhatóan még jövőre sem lesz kész. Milliárdokat szórtak el a semmire, és továbbra sem látni, mikor sikerül majd átadni az e-jegyrendszert. Ő és a BKK Igazgatóságának elnöke, Dr. Szegvári Péter egyaránt felelős azért, hogy ebben a ciklusban sem vezetik be Budapesten az e-jegyrendszert. Arra kérjük Tarlóst és kollégáját, vállalja a felelősséget, és kövesse meg a fővárosi tömegközlekedéssel utazókat az újabb bénázás és késlekedés miatt!” – zárul a közlemény.

(MTI-OS)

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2018. november 30. 20:12
Echo-30 perce -Tarlós MIMM-TARLÓS-KÖVÉR-ORBÁN MIMM
fakocka
2018. november 30. 14:21
Budapest fehér keresztény aranykora:Budapest liberális aranykora: - kátyúk, - dugók - lepusztult tömegközlekedés - kutyaxar - tetvészkedő hárma metró felújítás - ötvenezres távfűtési számla... - felújítás semmi stb, stb...
luga
2018. november 30. 13:37
Feljelentgetésben az LMP profi! Minden máshoz hülyék. Nem véletlenül menekült el tőlük Schiffer.
luga
2018. november 30. 13:37
Feljelentgetésben az LMP profi! Minden máshoz hülyék. Nem véletlenül menekült el tőlük Schiffer.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!