Elfogták az M3-ason történt halálos gázolás gyanúsítottját

2019. január 02. 16:53

A rendőrség honlapján azt írta, hogy a 20 éves gyömrői V. Martint a lakcímén fogták el, az udvaron megtalálták és lefoglalták autóját.

2019. január 02. 16:53

Elfogták az M3-as autópályán szerda hajnalban történt halálos gázolás gyanúsítottját.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján azt írta, hogy a 20 éves gyömrői V. Martint a lakcímén fogták el, az udvaron megtalálták és lefoglalták autóját. A férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt indult eljárás.

Hajnalban az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán egy nőt gázoltak halálra. A rendőrség bejelentés alapján ment a helyszínre. A nyomozás során megállapították, hogy az elkövető január 2-án 1 óra 10 perc körül Budapest felől Mogyoród irányába haladt, amikor elütötte az úttesten sétáló nőt, majd segítségnyújtás nélkül továbbment. A nő a helyszínen meghalt.

A rendőrök az autó letörött visszapillantó tükre alapján azonosították a járművet. A sofőr kilétét a lefoglalt kamerafelvételek alapján sikerült megállapítani.

(MTI)

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2019. január 02. 21:36
Legalább nem fojtotta meg. Biztos megvan a sztori: Győr mellett valahol elütötte, de nem a segítséget hívta, hanem megfojtotta. Nem is volt vélhetően halálos a baleset, de ez a barom kinyírta. Királyul elrejtett mindent, szlovák bontóba vitte. Nyomoztak egy csomót, de nem sikerült. Nemrég elkövetett valami faszságot, a DNS-e alapján kapták el. Nem tudom, jogerős-e, de életfogytot kapott.
zakar zoltán béla
2019. január 02. 17:34
Gumibottal a hátát, amit egy bizonyos Murányi kutyája sem kapott meg, s azóta is fosik a Népszabi kukájába.....
Sting61
2019. január 02. 17:15
Csak egy kérdés:mit keres egy gyalogos a pályán?
a hun
2019. január 02. 17:08
A neve alapján-Martin-föltehetőleg sokadik generációs Magyarországon élő indiai gyökerekkel...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!