Varju: Semmilyen választási bűncselekményt nem követtem el

2019. október 25. 10:24

A DK-s politikus szerint nincs ellene bizonyíték.

2019. október 25. 10:24

A DK politikusa az ATV Egyenes beszéd című másorában arról beszélt, hogy szerinte „a kampány hevében Polt Péter beállt a sorba és a minisztériumok, a rendőrség, az Állami Számvevőszék után az ügyészség közvetlenül beszállt a kampányba”. Varju szerint úgy csinálnak, mint ha történt volna valami, de szerinte nem történt semmi – hozzátéve, hogy szerinte semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, hogy választási csalást követett volna el.

Varju arról is beszélt, hogy az Eurostat 2018-as államháztartási adatokat felülvizsgálva nem talált rendben mindent a Magyar Nemzeti Bank környékén. Ezzel kapcsolatban a műsor előző vendége, az MSZP-s Tóth Bertalan azt mondta, hogy a kormány úgy terjesztette be a zárszámadást az Országgyűlésnek, hogy a módosítások nem voltak benne. Varju László ehhez hozzátette, hogy szerinte a kormány 1200 milliárd forintot vont ki a Parlament hatásköre alól, amiből stadionokat építettek.

Varju szerint ezt az összeget a kormány át fogja sorolni a nemzeti vagyon részévé és ott fogja nyilvántartani, de szerinte az lenne a felelős döntés, ha a devizahiteleseket segítették volna ebből az összegből.
 

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
reugrangon
2019. október 30. 21:39
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
zuriktodor
2019. október 28. 16:29
remélem, elkapják a kommunista férget.
tango47
2019. október 27. 14:27
Tele vannak a börtönök olyan bűnözőkkel, akik semmilyen bűncselekményt nem követtek el, csak sajnos a bíróságok nem elég megértőek velük szemben.
Peter8811
2019. október 27. 12:04
Nagy Imre is ezt mondta, Varnyú elvtárs és mégis felhúztátok őt mint nagypapám a kakukkos órát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!