Versenyelőnybe kerülhetnek a beruházásokat végrehajtó magyar vállalatok

2020. május 27. 10:43

Új világgazdasági verseny indul a koronavírus-járvány után a külügyminiszter szerint.

2020. május 27. 10:43

Komoly versenyelőnyre tehetnek szert azok a hazai vállalatok, amelyek most fejlesztenek – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán. A miniszter hangsúlyozta: a kiutat a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetből azoknak a vállalatoknak a támogatása jelenti, amelyek készek beruházásokat végrehajtani, és ezzel munkahelyeket teremteni, illetve megvédeni a jelenlegieket. A magyar vállalatok most tudják megalapozni sikerüket, és ezen keresztül a magyar gazdaság jövőbeli sikeressége is most dől el – fogalmazott.
    
Szijjártó Péter elmondta, a versenyképesség-növelő támogatási programra eddig 645 pályázat érkezett be, a jelentkező vállalatok 306 milliárd forint értékben vállaltak beruházásokat, és ezzel mintegy 116 ezer munkahelyet védenek meg. A miniszter emlékeztetett, hogy a kormány 50 milliárd forintos kerettel indította el a pályázatot, majd ezt az összeget megduplázta, hétfőn pedig döntött újabb 50 milliárd forint biztosításáról, tehát összesen 150 milliárd forint áll rendelkezésre. Szerdán újabb három vállalatvezető vehetett át támogatói okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A Bayer Construct Zrt. több mint 574 millió forintos beruházásához a magyar állam több mint 287 millió forinttal járul hozzá. Az Indupro Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 830 millió forintot meghaladó beruházását több mint 282 millió forintos állami támogatással valósíthatja meg. A Master Good Kft. 580 millió forintos beruházásához több mint 282 millió forint támogatást nyert el.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dominium Magna Hungaria
2020. május 27. 14:46
Ja amúgy honna van ez a pénz, mrg miből adnak, ha már a zorbán rommá lopja az országot?
pumuklik
2020. május 27. 13:24
Nagyon helyes!
kunfia
2020. május 27. 10:54
"Noha az ország egy része karanténba zárta magát a koronavírusjárvány miatt, Tiborcz István környékén példátlan üzleti mozgolódás támadt az elmúlt hetekben. Egy ideig úgy tűnt, bővíti portfólióját, újabb neves ügyfeleket és társakat gyűjt az ingatlanprojektjeihez, majd váratlanul bejelentette, gyorsan meg kíván válni tőzsdei érdekeltségétől, mert a miniszterelnök vejeként nem ildomos olyan cégben maradnia, amely állami támogatásokból (is) finanszíroztatja magát. Az őt érintő hírekben mind gyakrabban szerepelt Balázs Attila neve, akit az építőipari mogulok és óriásmegrendelők jól ismernek, a közvélemény viszont aligha hallott róla."
3M..
2020. május 27. 10:53
"Versenyelőny" "2020-ban a kormányfő barátai vitték el a közbeszerzések értékének 27 százalékát. 253 milliárd forintnyi megrendelés jutott nekik április végéig. Csúcsot döntöttek a verseny nélkül elnyert munkák arányában is." "Óriási mentőcsomagot kaptak Mészárosék. Úgy tűnik, hogy az állam nagyvonalú segítséget nyújtott nekik, hogy meg tudjanak birkózni a járvány nyomán keletkező gazdasági nehézségekkel. Ez azzal járt együtt, hogy az elmúlt 15 évben soha nem volt annyi verseny nélkül elnyert közbeszerzés, mint idén." LOL https://444.hu/2020/05/27/meszarosek-allami-megrendelesei-minden-rekordot-megdontottek-pont-a-jarvany-alatt Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!