Gulyás: A háziorvosok bérnövekedésének mértéke a praxisközösségtől is függ

2021. január 22. 07:27

A kormány svájci mintát követne.

2021. január 22. 07:27

A háziorvosokra is kiterjesztik az orvosi béremelést, de esetükben a növekedés mértéke attól is függ, hogy a doktor szorosabb vagy lazább praxisközösséget vállal – írta pénteki számában a Magyar Nemzet a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely bejelentését felidézve. A lap úgy fogalmazott, hogy a kormány az alapellátásban dolgozók együttműködését látja jó megoldásnak: a svájci minta alapján létrehozandó praxisközösségek lényege, hogy kevesebb orvos több beteget tud ellátni azáltal, hogy a konzorciumban dolgozó doktorok rálátnak egymás munkájára, egyszerűbben tudják helyettesíteni egymást, a praxisközösség vezetője pedig összefogja a feladatokat.    

A döntés nem előzmények nélküli, a kabinet 2019 óta összesen 10,7 milliárd forintnyi támogatással ösztönözte a háziorvosokat a praxisközösségek létrehozására; a Három generációval az egészségért program részeként 149 orvoskonzorcium nyert támogatást. Gulyás Gergely tájékoztatása szerint ezekbe a már működő közösségekbe, illetve a közeljövőben alakuló újakba tudnak majd becsatlakozni a fogorvosok is. A miniszter kifejtette: aki szoros praxisközösséget vállal, az teljes egészében megkapja a béremelést, ha lazább formát választ, akkor az orvosi bértábla szerinti különbözet nyolcvan százalékát kapja, ha pedig egyáltalán nem vesz részt praxisközösségben, akkor a különbözet harminc százalékával emelik a fizetését.    

A Magyar Nemzet emlékeztetett arra, hogy a kormány az elmúlt években jelentős lépéseket tett az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók anyagi megbecsüléséért, tavaly októberben pedig benyújtották az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt. Ez alapján – amelyet a parlament egyhangúlag, 165 igen szavazattal fogadott el – az orvosok három lépcsőben történelmi léptékű béremelést kapnak. A Magyar Orvosi Kamara által elkészített bértábla szerint egy kezdő orvos bére 2023-ra a korábbi 255 ezer forintról 687 ezer forintra emelkedik, a negyven év szakmai tapasztalattal rendelkező orvosé pedig 525 ezer forint helyett 2,4 millió forint lesz. Az idei évtől induló béremelés érinti az orvosokat, szakorvosokat, fogorvosokat, szakfogorvosokat, gyógyszerészeket, szakgyógyszerészeket, illetve a kormányrendeletben meghatározott munkakörben egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatottakat is.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kormánypárti1
2021. január 22. 09:17
Egyébként a kutya itt van elásva. "a praxisközösség vezetője pedig összefogja a feladatokat. " Szóval megjelennek az ellátásszervező managerek, akik maguk is szedik a sápot, és aztán kényük kedvük szerint lőcsölik a feladatokat a terület orvosaira, ide-oda rángatva őket, hogy az ellátatlan területeken is legyen valami látszat ellátás....
Kormánypárti1
2021. január 22. 09:11
Ez sajnos nem lesz működőképes megoldás. A régi Hofi viccet tudom idézni. Tudsz úszni? Nem? És ha megfizetem? A kevés háziorvosból, semmilyen praxisközösséggel sem lesz több, épp úgy képtelenség lesz az ellátatlan területek lefedése, még több pénzzel se. A kezdő orvosokat kellene ösztönözni a háziorvosi pályára, mert ennek így rossz vége lesz. A sürgősségi ügyeletek jelenleg majdhogy nem ilyen formában működnek, és hiába a közös működtetés, sok ügyelet jutott az ellehetetlenülés szélére orvoshiány miatt.
Secnir
2021. január 22. 07:38
"A kormány svájci mintát követne." 1. svájcban a háziorvos az CSAK háziorvos. nem jár be két különböző kórházba műteni és ügyelni 2. svájcban svájci fizetés van. magyarországon magyar. az egyik akkora a másik ekkorka.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!