Tatár Csaba a bejelentkező csoport vezetője szerint a munkásképviselet új dimenzióba került az Igen Szolidaritás megjelenésével, s így számukra, kétkezi munkásoknak ismét van politikai fedél a fejük felett. A hajdúsági munkáspolitikus arról is beszámolt, hogy a megyében több százan érdeklődnek az új formáció iránt.
„Sokan a polgári ellenzék győzelmét féltik tőlünk, miközben lényegtelennek hirdetik az Igen Szolidaritást. Ezek a hamis megmondók fel sem fogják, hogy ebben az országban egyre többen vannak olyan dolgozók, akiknek sem Orbán, sem az ellenzéki »hatosfogat« nem jelent perspektívát. A párt »Igen, szocializmus!” elnevezésű programja ezeknek a dolgozói osztályoknak jelenti az általuk igényelt politikai képviseletet" – szögezte le Huszti Andrea pártelnök.
A szocialista politikus szerint míg a Fidesz csak képmutató politikát folytat, addig a baloldal csak az igazat mondja és intézkedéseiket a becsület irányítja.
A motorcsónakban nyolcan utaztak, közülük egy férfi kijutott a partra, két embernek a holttestét találták meg, öt embert jelenleg is keresnek.
p
6
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 201 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
konfucius
2021. január 25. 07:26
Képzeljük el egy pillanatra a következő hipotetikus helyzetet:
A 22-es választás fiktív eredménye szerint a
Fidesz 97,
Gyurcsányék 94,
az Iszomm 8 mandátumot nyert.
Milyen kormánya lesz Magyarországnak?
Sok kis ballibsi párt alakul több milliós állami támogatásért. Jobbik 660 milliós adósság visszafizetésről nagy a csend . Bíróság a jobbikot visszafizetésre kötelezte.