Kiss Róbert: Az utcán mindenhol maszkot kell viselni

2021. március 08. 13:33

A kormány döntése értelmében hétfőn hatályba léptek a március 22-éig tartó szigorított védelmi intézkedések – közölte a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.

2021. március 08. 13:33
null

Kiss Róbert alezredes elmondta, hogy az intézkedéseket – a járvány harmadik hullámában a fertőzésszám csökkentése érdekében – az operatív törzs javaslatára hozta meg a kabinet.    

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint az üzleteket be kell zárni

– közölte    Kivételt képeznek ez alól az élelmiszerüzletek, a patikák, a benzinkutak, a drogériák, a dohányboltok, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenységhez nélkülözhetetlen anyagokat és eszközöket árusító üzletek, valamint az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletek, a piac és a termelői piac – tette hozzá.    

Kiss Róbert elmondta:

az óvodák és az általános iskolák április 7-ig, a tavaszi szünet végéig nem nyithatnak ki,

a középiskolákban és a felsőoktatásban továbbra is marad a digitális tanrend. Az esti kijárási tilalom továbbra is érvényben marad este 8 óra és reggel 5 óra között. Ez alól csak az igazolt munkavégzéssel lehet mentesülni – tette hozzá.

Ismertette:

a személyes megjelenést igénylő szolgáltatások helyszínét is zárva kell tartani.

Kivételt jelentenek a magánegészségügyi, a szociális, a pénzügyi, a postai, a közlekedési, a járművet, illetve kommunikációs eszközöket javító, a jármű- és gépkölcsönzési, a temetkezési, az állategészségügyi, a közétkeztetési, az állattenyésztési, az ügyvédi, az épületüzemeltetési, valamint a mosási és tisztítási szolgáltatók.   

A maszk viselése lakott területen belül valamennyi utcán és közterületen kötelező

és másoktól lehetőség szerint 1,5 méteres védőtávolságot kell tartani. A szabadban lehet sportolni, ahol tartható a 1,5 méteres távolság – tette hozzá. Ismertette: az igazolt sportolók edzései megtarthatók, de meccseket kizárólag zárt kapuk mögött lehet tartani.    A parkok, arborétumok és az erdők nyitva maradnak – mondta.    

Az alezredes tájékoztatása szerint

a hétvégén 481 emberrel szemben léptek fel a rendőrök

a maszkviselési kötelezettség be nem tartása miatt, így már 28 405-re emelkedett a szabálytalan maszkviselés miatt elrendelt intézkedések száma. Kiss Róbert elmondta: 405-en a közterületen nem viselték a maszkot, 21 emberrel szemben azért intézkedtek, mert buszon, villamoson, megállóban nem volt rajtuk maszk, 55-en pedig bevásárlóközpontban, üzletekben nem viselték a védőeszközt. 

Beszámolt arról is, hogy péntek délután egy ittas utassal szemben kellett intézkedniük a rendőröknek, mert a buszsofőr felszólítására sem volt hajlandó maszkot felvenni. A vezető megállította a járatot és rendőri segítséget kért. Az utast közérdekű üzem megzavarása, közterületi szeszesital-fogyasztás és a maszkviselés szabályainak figyelmen kívül hagyása miatt előállították.    

A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 845 rendőri intézkedésre volt szükség. Ebből 215 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 630 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitva tartására vonatkozó szabályokat nem tartották be.    

A hétvégén a vendéglátóhelyeken való tartózkodás szabályait hatan nem tartották be,

illetve egy üzemeltető ellen is felléptek a szabályok be nem tartása miatt. Péntek délután egy lepsényi presszó ideiglenes bezárásáról döntöttek, mert ott három vendég éppen szeszesitalt fogyasztott a rendőrök ellenőrzésekor.    A hétvégén a kijárási tilalommal kapcsolatos szabályok megsértése miatt 1646 rendőri intézkedésre volt szükség, a szabályok bevezetése óta 47 636-ra nőtt az ilyen típusú intézkedések száma.    

Budapesten csendháborítás miatt több magánrendezvényen kellett intézkedniük a rendőröknek,

a Belvárosban összesen 39 külföldi és 28 magyar állampolgárral szemben kellett intézkedniük, összesen 54 ember ellen feljelentést tettek a kijárási tilalom és a magánrendezvényekre vonatkozó szabályok megsértése miatt, 11 esetben pedig közigazgatási hatósági eljárást indítottak.    

A hétvégén is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 160 esetben léptek fel. Az átutazókat tavaly szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 13 073-szor intézkedtek.    

Az elmúlt két napon 46 664 esetben ellenőrizték személyesen a rendőrök a hatósági házi karanténban lévőket.

A hétvégén 13 274 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, jelenleg 37 343-an vannak hatósági házi karanténban. Közülük 4173-an vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat – ismertette az alezredes. Tájékoztatóján az alezredes a nemzetközi nőnap alkalmából köszöntötte a nőket, hozzátéve, hogy erre tekintettel hétfőn a virágboltok nyitva maradhatnak.

(MTI)

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Belakiss
2021. március 09. 06:38
Tökéletesen értelmetlen maszkot hordanom, ha egyedül sétálok. Ez az intézkedés csak pótcselekvés, hogy úgy nézzen ki, milyen f@szán intézkedünk.
Amondó
2021. március 08. 20:02
Az állandó közterületi maszkviselés parancsa pótcselekvés, a tehetetlenség, a bedilizés jele. Forgalmas üzletek, pályaudvarok stb. bejáratánál - fogjuk rá - lehet hasznos, de a legtöbb utca legnagyobb részén teljesen értelmetlen. Helyesbítek - van értelme. Növelhetők a szabálysértés ürügyén besöpört összegek. Felső határ a (vörös)csillagos ég. Az állandó maszkviselés okozta kiütések, hólyagok, gyulladások, ragyák (ld. "maskne") kezelése pedig a gyógyszeripar extraprofitját növelik. Egyébként parkokban, zöldterületeken "hivatalosan" sem (még sportolás híján sem) kötelező a maszk , de ezt furfangosan elrejtették a rendelet szövegében.
Robur
2021. március 08. 17:35
Anyátok!
antares007
2021. március 08. 16:28
Na most már tényleg menjetek a p......ba! Ha se közel se távol senki a Balaton parton sétálva nehogy már maszkot keljen viselni.Aki asztmás vagy csökkentett oxigén felvételére képes tüdővel bír annak a maszk viselése még életveszélyes is lehet ráadásul nekik kötelező a friss levegőn a séta. Ne menjen már ennek a kormánynak is el az esze. Tessék megalapozott kivételt tenni vagy most már a Puskás Akadémia nagyjai is maszkban fociznak és kesztyűben veszik fel azt a kevéske pénzüket?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!