Fekete-Győr szerint Orbánék azzal az EU-val mennek szembe, „amelynek köszönhetően ez a kormány nem egy kolduskormány volt az elmúlt tíz évben”

2021. július 12. 21:06

A Momentum politikusa az ATV-ben a magyar fociról is beszélt, ahol kisvárdai vezetőnek nevezte a mezőkövesdi illetőségű Tállai Andrást.

2021. július 12. 21:06
null

Fekete-Győr András volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége. A Monentum miniszterelnök-jelöltje rögtön azzal kezdte: számos jel mutat arra, hogy az Orbán-kormány el akarja hagyni az Európai Uniót.

„2022-nek sok tétje lesz, de az egyik tétje az lesz, hogy mi magyarok itt maradunk-e az EU-ban, mélyítjük-e az együttműködésünket a közös energiapolitika, a közös határvédelem és hadsereg terén, vagy sem” – mondta Fekete-Győr, ai hozzátette: dühíti őt a kormány emojis plakátkampánya,

Szerinte a kormány azzal az EU-val megy szembe, „amelynek köszönhetően ez a kormány nem egy kolduskormány volt az elmúlt tíz évben”.

A politikus beszélt a fociról is annak apropóján, hogy nemrég jelent meg a Momentum programja ezügyben. Fekete-Győr elmondta: behoznák a teljesítményelvet a fociba,  „tehát elsősorban nem azok a klubok kapnának pénzt, akiknek az elnöke valamilyen fideszes ember, mint Kubatov Gábor, vagy mondjuk a Kisvárda és vezetője, Tállai András”.

Apró szépséghiba, hogy Tállai András nem a Kisvárda vezetője, hanem a mezőkövesdi térség országgyűlési képviselőjeként a matyó csapattal áll kapcsolatban. A riporter visszakérdezésére egyébként Fekete-Győr pontosított: a teljesítménye alapján a Fradi is kaphatna pénzt, – ha arról ő döntene – hiába Kubatov Gábor a zöld-fehér csapat elnöke.

„Szeretnénk egy sokkal jobb színvonalú magyar focit” – szögezte le az adás végén Fekete-Győr, aki hozzátette: eltörölnék a TAO-t is.

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ellenforradalmár
2021. július 14. 11:09
"akkor tök fasza mondjuk 1000x annyit lopni a csuti brigádnak." Qrva anyádnak hazudj, te f@sz! 2002-2010 között a GDP 4%-körül összeget söpörtek ki az országból államadósság kamata címén. Mostani GDP-n számolva évi 2.000 milliárd Ft, legalább 10 db Puskás stadion évente. Szóval szépen hazamész és a qrva anyádnál folytatod a hazudozást tovább... X
Ferenc pápa
2021. július 13. 14:19
A böszme alatt is volt EU meg csőd is. Most is van EU meg emelkedő életszínvonal is. Akkor a kormányon kívül mi változott?
Vasalo
2021. július 13. 13:34
Kurva jo árulja a hazai momentum is meg a nyugati szenny a TEVHITET, hogy bárki is az EU pénzeken él. Az EU olyan gazdag mint a piripocsi templom egere, hiszen csak egy költségvetési szervezet, ami a mi pénzünkböl él még a köozet papirt is mi vesszük nekik, a belgák fizetik az épületetk rezsijét stb. Jo lenne odahaza is javitani a kifejezéseket a szohasznalatot, mert maximum az EU nem gáncsol el bennünket, hogy a tagállamok közös pénzéböl valami hozzánk is jusson. De olyan pénzt, amit az EU teremtett elö még senki nem látott.
Ferry63
2021. július 13. 13:07
Nem tudom, nem tudom , utánna kell nézni, utánna kell nézni, nem értem , nem értem , nagyon hülye , nagyon hülye
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!