Messerschmitt vadászgépet találtak a Balatonban

2021. július 14. 08:32

Levéltári adatok és a fellelhető visszaemlékezések alapján határozták meg a roncs helyét.

2021. július 14. 08:32
null

Egy, valószínűsíthetően II. világháborús, a Magyar Királyi Légierőben szolgáló Messerschmitt Me 109-es vadászgép roncsait találták meg a Balatonban a Magyar Honvédség katonái – írja a Magyar Nemzet. Hozzátették: A gép pontos azonosítása és teljes kiemelése után a szolnoki repülőmúzeumban, a RepTárban találhat méltó helyet. A Balatonban, 3,4-4 méter mélyen találtak egy repülőgéproncsot az MH 2. Vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár és az MH 86. Szolnok Helikopterbázis katonái tavaly szeptemberben – jelentették be Szolnokon, a RepTárban tartott sajtótájékoztatón. Elhangzott: a gép felmérését és a könnyebben mozdítható alkatrészek felszínre juttatását a katonai búvárok a Jackall Cave 2020 gyakorlaton, kiképzési merülések közepette végezték el.

A művelet

A műveletet Virágos-Kis Sándor őrnagy, merülésvezető irányításával, négy kiképzési napon át hajtották végre, a roncsokról víz alatti felvétel is készült. A beszámoló szerint a búvárok kezdetben relatíve jó látási viszonyok között dolgozhattak, amit a videófelvétel is bizonyít, azonban a vastag iszapréteg eltávolításához szivattyúra, kompresszorra volt szükség, ami után már csak szó szerint a tíz ujjukkal „látva” haladt a feltárás. A katonák úgy fogalmaztak, hogy érdekes szakmai kihívás, életre szóló élmény volt a merülés, és szívesen folytatják a legendás géptípus maradványainak feltárását.

Magyar gyártás

A leletek kapcsán Magó Károly zászlós, hadtörténész elmondta: a levéltári adatok, a fellelhető visszaemlékezések alapján határozták meg a roncs helyét, ami nagy valószínűséggel egy Magyar Királyi Légierőben szolgáló Messerschmitt Me 109 típusú gép. A hadtörténész szerint

jó eséllyel a győri Magyar Waggon és Gépgyárban, licenc alapján készült repülőgépről, egy Me 109G-ről van szó.

A felszínre került alkatrészeket – egy gyűrődött, zöld-piros színű légcsavarkúpot, egy ép, zöld festésű légcsavartollat, a motor egyik oldalburkolatát, amelyen még látható egy piros 12-es szám lenyomata, a gép rádióját, a fedélzeti gépágyú kabinon belüli, magyar felirattal ellátott borítását, valamint akkumulátort, generátort, üzemanyagszűrőt és a póttartály maradványát – mutatták be a múzeumban, ahol előreláthatólag szeptember 30-ig láthatók. Elhangzott: a búvárok felmérték a víz alatt maradt roncsok állapotát; a hetvencentis iszapban a motor viszonylag ép állapotban maradt, s további nagy méretű szerkezeti elemek is vannak még a tómederben.

Több gép is lehet még a Balatonban

A levéltári kutatások alapján elmondható: a magyar légierő, illetve a német Luftwaffe Balaton helyszínnel legalább 12 Me-109-es vadászgép veszteséget jelentett, ezek közül az elmúlt több mint 75 évben mindössze két, pontos típusjelzés nélküli Messerschmitt-roncsot emeltek ki a mederből, azokat is 1952-ben. Jelenleg még pontosan nem állapítható meg, hogy a jelentett veszteségek közül melyik gép maradványa került elő. A merüléseket és az elsődleges feltárást követően a roncsot és helyét bejelentették a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak.

Elsődleges cél a roncs jogi védettségének biztosítása,

ezzel elkerülve, hogy illetéktelenek illegálisan hozzanak fel belőle darabokat. Ezenfelül kiemelt cél, hogy az igen nagy eszmei és anyagi értéket képviselő roncs minden darabja közgyűjteménybe, lehetőleg a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumba kerüljön.

Kép forrása: Magyar Nemzet

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mo ching
2021. július 14. 20:19
Találtak már egy gépet a kilencvenes években is a Balcsiban, úgy emlékszem. Vagy ez ugyanaz? Egyébként meg a dögcédula lenne a legértékesebb lelet az egész roncsból. Ha meglenne.
olajfa1
2021. július 14. 11:24
-a "balról történő támadásnak" a törökökkel történt "kollaboráció" volt az oka... /bár csak a mostani hazaáruló és külsőkkel kollaborálókkal is megtehetnénk ezt... -a "betelepítés" oka a "baráti arabok által elfoglalt -és visszafoglalt- területek benépesítése volt... -az első v.háb-ban igazad van... De a "Trianon" az a komcsik számlájára írható!... meg a román bevonulás is!... mert az osztrákok meg a németek nem vonulhattak be... úgy hogy itt is sántít a magyarázatod... -Lenin segítése is hazugság.... ha csak a barátod Kun Béci nem tette azt... de őt elsősorban a németek pénzelték... -A II. vil háb kirobbanásáért nekünk semmi közünk nem volt... a németeknek, akik hozzánk képest szinte semmit sem veszítettek- na azoknak viszont nagyon sok közük volt... -a buzilobbit megint azok támogatják akik Kun Bélát is meg a II. vil háborót is kirobbantották mert rángatták Hitler bajszát hol a buziságukkal hol a felsőbbrendüségükkel meg a "különállásukkal" meg hogy ők nem tartoznak a német néphez... meg ők mások... -mint ahogyan napjainkban is teszik Magyarországon... is...- Németek sok hibát követtek el... -mint ahogyan más nemzet vezetése is...
B_kanya
2021. július 14. 11:19
"A hadtörténész szerint jó eséllyel a győri Magyar Waggon és Gépgyárban, licenc alapján készült repülőgépről, egy Me 109G-ről van szó." Már olvastam olyat, hogy G-14-es változat, azaz a világ egyik, akkor legmodernebb gépét gyártották Magyarországon. Tegyük hozzá ,a német hadtáposok ládaszám hordták a francia konyakot és pezsgőt, hogy győri gépet kapjanak (mert itt nem rabszolgák gyártották).
bunko_jobbos
2021. július 14. 10:46
Mikor ilyen hírekről esik szó, mindig eszembe jut, hogy Magyarországon mennyire nagyra értékeljük a németeket - érdemtelenül. Velünk olyan szinten basztak ki, hogy elképesztő: -török támadás után balról az ország megtámadása, -török kiűzése után magyarellenes betelepítése az országnak (3000! településre svábok, rengetegre: tótok, szerbek, románok stb.): magyarok kisebbségbe kerülése több évszázadra -I. vh. kirobbant, elveszt: Trianon közvetlen előzménye -Lenint Oroszországba becsempész, pénzel: kommunizmus megerősödése -II. vh kirobbant, elveszt: kommunisták elfoglalják Magyarországot -buzilobbit támogat: ???? még nem tudjuk Mi a faszért szeretik még sokan őket???? Még a franciáknál is kreténebb nép.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!