Már Jakab Péter bizalmasa is beleszállt Márki-Zayba

2021. december 31. 08:00

A szegedi jobbikos hitvesztésről és olyan parancsnokról ír, akinek fontosabb a saját érdeke, mint a haza védelme.

2021. december 31. 08:00
null

Jakab Péter után, Jakab Péter bizalmasa, Tóth Péter a Jobbik szegedi és Csongrád megyei elnöke is beleszállt Márki-Zay Péterbe. „Ugyanis, egy olyan parancsnok érkezett a reguláris csapatokon kívülről, akinek fontosabb saját irreguláris hadseregének megszervezése, mint a Haza védelme! Háborút se lehet így nyerni, de legkevésbé sem lehet kormányt váltani” – írta a Facebook-oldalán, a Medián eredményeit kommentálva. 

Tóth a posztjában kifejtette, hogy nem azért hoztak „ennyi áldozatot” az összefogással, hogy ne váltsanak kormányt. 

Mit kell tenni? Mindannyian tudjuk – csak bátorság kell hozzá.”

– írja a „reguláris csapatokon kívülről” érkező „parancsnokról”, avagy Márki-Zay Péterről.

Egységes kommunikációs séma mentén támadja a baloldal Márki-Zayt

Mint megírtuk, két hete megjelent egy cikk a 444.hu-n, melyben a baloldali portál kiszivárogtatott egy, az Iránytű Intézet által a baloldali pártoknak készített kutatást. A belső használatra készített közvélemény-kutatás szerint a teljes lakosság 46 százaléka támogatja a Fidesz-KDNP-t, miközben az ellenzéki összefogásra csak körülbelül egyharmaduk szavazna. A Mi Hazánk 5, a Kutyapárt 4 százalékra számíthat.

A kutatás megjelenése óta gyakorlatilag folyamatosan támadják háborús hasonlatokkal Márki-Zayt.

A 444 által megnyitott sort az Amerikai Népszava, majd a HVG folytatta. A baloldali portál a cikkünk elején említett Medián friss felmérésére hivatkozott, amely az „iránytűs” felméréshez hasonlóan borús képet vizionált a baloldali ellenzék számára.

Békesi László indította meg a háborús hasonlatokkal támadók cunamiját. „A vezénylő tábornokot megbízó haditanács tagjai – noha látják pozícióik romlását – egyelőre tanácstalanok és határozatlanok. Hiányzik az eltökéltség belőlük, hogy

levonva a szükséges konzekvenciát, a minden téren untauglich parancsnokot leváltsa, leszerelje és tartalék állományba helyezze,

helyette pedig megbízzon egy ütőképes, hiteles hadvezért az egyesített haderő irányításával, akinek van esélye győzelemre vezetni csapatait a döntő küzdelemben” – írta a korábbi pénzügyminiszter a baloldali miniszterelnök-jelöltről. 

Jakab Péter folytatta a sort: „2018-ban az összes miniszterelnök-jelölt mögött csak egy-egy párt állt, mögötte hat párt is felsorakozott. Hat hadsereget kapott.

Neki most az a feladata, hogy jó karmesterként összehangolja ezeknek a haderőknek a mozgását és győzelemre vezesse az ellenzéket”

 – mondta Márki-Zayról.

„Ó kapitány, kapitányom!”

Mint ahogyan azt megírtuk, még december elején posztolt Gyurcsány Ferenc, melyben beszámolt egy Márki-Zay Péterrel történt megbeszélésről: „Nagyon jó találkozó volt, Arató Gergellyel mentem.

Azt kérte a kapitány, hogy ne kampányoljak. Így fogok tenni. Akkor így.”

***

Forrás: Tóth Péter Facebook-oldala
Forrás: Tóth Péter Facebook-oldala

Nyitókép: Szeged Ma

Összesen 144 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
critical man
2022. január 04. 02:30
Jakab Péter felesége nyilvánosan közölte, hogy már egyedülálló Sokakat meglepett és elgondolkoztatott az év végén egy apró változás Jakab Péter feleségének nyilvános Facebook-profilján. Jakab-Kiss Orsolya mintha jelezni akart volna valamit ország-világ előtt. Sokan emlékezhetnek rá, hogy mit mondott Jakab Péter felesége amikor a Jobbik elnökének legutóbbi „lakhatási-botránya” kapcsán megkereste őt a Blikk. Az asszony, Jakab három gyermekének az édesanyja a rendkívül kényelmetlen helyzetben elegánsan csak annyit válaszolt a Blikk újságírójának kérdésére, mit szól a történtekhez, hogy magánéleti kérdésekben nem nyilatkozik. Nem sokkal később Jakab Péter a következő poszttal igyekezett mindenki előtt bizonyítani, hogy a magánélete nincs válságban. A poszt alá ezt írta: A gyűlöletre szeretettel. A gyalázkodásra mosollyal. :-) Kellemes adventi készülődést! ? A botrányt első körben a Bors cikkei robbantották ki. Ezekből kiderült, hogy Jakab Péter egy „munkalakásban”, erős gyanúra okot adó körülmények között késő estétől másnap délelőttig gyakran tölti együtt az időt a párt kabinetfőnökével, Molnár Enikővel. Reggelente nem egyszer valósággal kilopakodtak a „munkalakásból”. Egyelőre nem tudni, hogy mindez hogyan van összefüggésben azzal, hogy az év végi ünnepek után a Jobbik pártelnök felesége úgy látta jónak, nyilvánosan is deklarálja nyilvános Facebook profilján, hogy szingli, vagyis innen kezdve már nem párkapcsolatban él.
syphax
2022. január 02. 10:07
márkizaj egy remek választás ballibgennyeseknek.....vágja a fát maga alatt a fazon, oszt' eccercsak RECCCCS(!) LESZAKAD A GALLY, oszt' majdcsak seggreesik..a szerncsétlen hülyéje......HA NEM VÓNA, KIKÉNE TALÁLNI ESSZTET A MÁRKIZAJT......EGYÉBIRÁNT ÉN NEM KIVÁNNÉK NEKI ROSSZAT--MÁR HA Ő NEM KIVÁNNÁ NEKEM 'A ROSSZAT, AZAZ ÖNMAGÁT-- csak annyit, hogy húzzon el amisnak Salt Lake City oszt' annyi.....
antioxi
2022. január 01. 14:31
MárkiZ-t nehogy lecseréljék márciusig.
Pitypangocska
2021. december 31. 20:38
De hová tűnt MZP??? Kiküldték gyorstalpalóra?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!