Orbán Viktor azt várja, hogy „nagyon meg tudjuk nyerni az európai választást”
A miniszterelnök szerint a béke melletti érvelés egyben jól felfogott anyagi, gazdasági érdek is.
A MOME alapítványi elnöke levélben kereste a szakterületükön működő legkiemelkedőbb orosz tudományos műhelyvezetőjét, hogy felajánlja az egyetem segítségét.
„Egyetemünk, a MOME Budapest minden erejével, minden kapacitásával dolgozik az Ukrajnából menekülők megsegítésén” – adta hírül közösségi oldalán pénteki bejegyzésében Böszörményi Nagy Gergely. Mint fogalmazott: „megnyitottuk a campust, a kollégiumot és a kurzusainkat is, mert ez a kötelességünk”.
A kuratóriumi elnök aláhúzta: „Közben a háború következményei – bár erről kevés szót ejtünk – a konfliktusban vétlen orosz polgárok és intézmények sokaságának jövőjét is ellehetetlenítik.
„A MOME alapítványi elnökeként, levélben kerestem meg a mi szakterületünkön működő legkiemelkedőbb orosz tudományos műhely, a moszkvai Strelka Institute for Media, Architecture and Design vezetőjét, hogy felajánljam neki a segítségünket” – zárta sorait.
Böszörményi Nagy Gergely bejegyzéséhez az alábbi dokumentumot csatolta:
Nyitókép: Ficsor Márton