Mostantól másképp zuhanyzik Márki-Zay Péter

2022. szeptember 20. 13:28

Szerinte amiatt kell változtatnia, amiben hasonlítanak Orbán Viktorral.

2022. szeptember 20. 13:28
null

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere a 24.hu stábjának nyilatkozott arról, hogyha nem változtatnak valamit, „egy erős téli hónapban” félmillió forint is lehet odahaza a gázszámlájuk.

„Százötven éves polgári házban élünk, háromhúszas belmagasság, 300 négyzetmétert lakunk, plusz fagymentesen tartunk további kétszer hatvanat. Azután vettük az ingatlant, hogy hazaköltöztünk Amerikából, a mai napig fizetjük a törlesztést. Szobákat lezárni nem tudunk, hiszen a hét gyerekből öt még otthon van” – mondta el a baloldal volt miniszterelnök-jelöltje a portálnak.

Megjegyezte, hogy „rapid megoldásként a vízfelhasználási szokásain már módosított”:

„Eddig úgy zuhanyoztam, hogy megnyitottam a csapot, aláálltam, leszappanoztam, leöblítettem magam, és csak a végén zártam el a vizet. Újabban a szappanozás idejére elzárom a csapot, sokkal kevesebb meleg víz fogy így” – ismertette spórolási tippjét Márki-Zay.

„A magyar politikában ketten vagyunk, akinek nincs megtakarítása: Orbán és én”

Hódmezővásárhely város első embere arra is kitért a beszélgetés során, hogy napelemet szeretne a házára. Hangsúlyozta, több ajánlatot is bekért, a legkedvezőbb 5,3 millió forintért kínál bő tíz kilowattos teljesítményt.

– fűzte hozzá MZP.

De úgy tűnik erre is talál megoldást: „gyorsan megpróbálok élni egy, az év végéig felvehető hatmilliós lakásfelújítási hitellel” – magyarázta.

Márki-Zay felhívta arra is a figyelmet, hogy „a magyar politikában ketten vagyunk, akinek nincs megtakarítása: Orbán és én. Mondjuk, akinek ezt el is lehet hinni, olyan már csak egy van”.

Majd azzal folytatta, „Nekem még kocsim sincs. A feleségem nevén van egy Dacia, családi autó, azt is kormánytámogatással vette, szóval a felét Orbántól kaptuk. Közös külföldi nyaralásunk évek óta nem volt, bár idén áprilisban egy barátunk kölcsönadta a provence-i lakását, egy másik pedig kifizette a benzinköltségünket, így a feleségemmel és a három legkisebb gyerekünkkel tudtunk pihenni egy hetet Dél-Franciaországban” – mondta el a 24.hu-nak a baloldali politikus.

Így spórolnak Hódmezővásárhelyen

A város működésén az alábbi módokon spórolnak majd:

  • csökkentik a városháza és a városi cégek dolgozóinak létszámát,
  • ötmillió forintot fognak azon, hogy az idén megvásárolják azokat a szoftvereket, melyekre eddig minden évben előfizettek,
  • az idősek otthonában és 118 szociális bérlakásban elkészültek az energetikai beruházások, ezen épületek energiaigénye a korábbi alig felére csökken,
  • télre leeresztik az uszoda néhány medencéjét, de nem zárják be, ugyanis termálvízzel fűtenek,
  • valamint átmenetileg bezárják az Emlékpontot is

– derült ki a 24.hu cikkéből.

Nyitókép: Márki-Zay Péter Facebook-oldala

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anaconda
2022. szeptember 23. 08:32
Az ember csak annyi macskát tartson, amennyit el is tud tartani. Kicsit előbb kellett volna számolni. De van egy javaslatom, amivel rengeteget spórolhat ez a makimajom. Nem saját ötlet: https://888.hu/amerika-london-parizs/svajci-sporolasi-javaslat-zuhanyozzatok-egyutt-4382288/ A lényeg, hogy ne egyedül zuhanyozzon, hanem mondjuk hármasával. Amíg az egyik a haját mossa, a másik szappanozza magát, a harmadik benedvesítheti a testét. Ha szűk a zuhanyzó, le kell bontani a falait. Amúgy a cikk írója már visszakozott, és azt írta, hogy ez csak fiatalok esetében ajánlatos. Hogyan, te barom? Ha egy fiatal pár együtt zuhanyozik, az garantáltan tovább fog tartani fél órával, mintha külön-külön zuhanyoznának.
Abafy Alfréd
2022. szeptember 21. 11:29
maki a makkot ezentúl csak hetente öblíti , azt is hideg vízzel
Sün Balázs
2022. szeptember 21. 11:19
Peti! Hiába folyattad eddig a zuhanyzásod teljes ideje alatt a vizet, azzal sem tudtad magad tisztára mosni a külföldi támogatások és a kampánypénzek felhasználása ügyében. Hozzám hasonlóan látja a helyzetet az Amerikai Népszavás Bartus László is. De őszintén remélem, hogy ehhez hasonlóan látják majd a kampánypénzek ügyét a NAV, az Állami Számvevőszék, az ügyészségek és az ügyben eljáró bíróságok is! Végre rendnek kell lenni már!
merkur
2022. szeptember 21. 09:23
"A feleségem nevén van egy Dacia, családi autó, azt is kormánytámogatással vette, szóval a felét Orbántól kaptuk." :D További spórolási tipp: szappanozás után se nyisd ki a vizet! Jobban jársz, még síkosabb leszel!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!