Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az RMDSZ három minisztert ad a jelenlegi román kormányban” – fogalmazott az építési és közlekedési miniszter.
A magyar kormánynak komoly érdekei fűződnek ahhoz, hogy Románia és Magyarország között a gazdasági kapcsolatok jelentős mértékben erősödjenek – mondta Lázár János csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón, azt követően, hogy hivatalában tárgyalt Cseke Attilával a romániai fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszterrel.
A magyar építési és közlekedési miniszter szerint ehhez hozzá tudnak járulni például azzal, hogy
Lázár János közölte, az egyeztetésen áttekintették azokat a fejlesztési projekteket és elképzeléseket, amelyek közösek, vagy amelyek az együttműködés lehetőségét kínálják.
Délután gazdasági szakemberekkel is találkoznak, hiszen a két országban a gazdasági együttműködés az export, illetve az import, a kölcsönös tőkebefektetés, kereskedelem kiemelten fontos szerepet tölt be – tette hozzá a miniszter.
„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az RMDSZ három minisztert ad a jelenlegi román kormányban”, Cseke Attila az egyik, akinek a kezében van az összes fejlesztés és fejlesztési forrás – fogalmazott Lázár János. Kiemelte: mindenekelőtt szerette volna biztosítani tárgyalópartnerét arról, hogy Magyarország elkötelezett az iránt, hogy Románia a schengeni övezet tagja legyen.
– szögezte le Lázár János. Cseke Attila megköszönte a magyar kormány támogatását Románia schengeni csatlakozása kapcsán, majd megerősítette a Románia és Magyarország közötti gazdasági együttműködés fontosságát, amely tavaly 15 milliárd euróban testesült meg.
(MTI)
***
***
Nyitókép: Földházi Árpád