Árcsökkenés, gráfok és Föld népessége – ezek voltak a matematika érettségi feladatai

2023. május 09. 11:38

A halmazok, a százalékszámítás és a valószínűségszámítás is előkerült első körben.

2023. május 09. 11:38
null

Kedden kilenc órától matematikából adhattak számot tudásukról a diákok az idei érettségi vizsgán, amely emelt és középszinten is két részből állt. Utóbbinál az első feladatlapon

az elmúlt időszak egy központi témája, az árcsökkenés is előkerült,

míg a második részben a diákoknak a Föld népességéhez köthető százalékszámításos feladatot kellett megoldaniuk – számolt be az Eduline a 2023-as feladatsorról.

A szakportál továbbá hozzátette, hogy középszinten a gráfok, a halmazok, a százalékszámítás, a valószínűségszámítás is előkerült első körben. Míg a második feladatlap A részében függvényes példát kaptak a diákok, de meg kellett birkózniuk egy geometriai példával is, amiben egy rombuszt kellett elemezniük 13 pontért. A B részben az érettségizők egy kördiagramot, egy geometriát és egy gráfot tartalmazó feladatot kaptak – sorolták.

Több mint 70 ezren tettek kedden érettségi vizsgát

Az Oktatási Hivatal keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint matematikából középszinten 1152 helyszínen 70 394 vizsgázó (közülük 2037 diák angol, francia, horvát, német, olasz, orosz, román, spanyol, szerb vagy szlovák nyelven), emelt szinten pedig 94 helyszínen 4537 vizsgázó (közülük 113-an angol, francia, német, spanyol vagy szerb nyelven) tesz érettségi vizsgát.

A matematika középszintű írásbeli vizsgája 180 percig tart. A vizsgázók először (45 perc alatt) az I. feladatlapot, majd (135 perc alatt) a II. feladatlapot oldják meg, a feladatlapokon belül a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják be.

A 10-12 feladatot tartalmazó I. feladatlap az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét ellenőrzi. A II. feladatlap két részre oszlik: az „A” rész három (egy vagy több kérdésből álló) feladatot tartalmaz, míg a „B” rész három, egymással megegyező pontszámú feladatból áll, amelyekből a vizsgázóknak kettőt kell megoldaniuk, és csak ez a kettő értékelhető.

A matematika emelt szintű írásbeli vizsgája 240 perces. Az írásbeli két részből áll, a vizsgázók a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják be az I. és a II. rész feladatainak megoldására.

Az I. rész négy feladatból áll, amelyek több részkérdést is tartalmazhatnak. A II. rész öt, egymással megegyező pontszámú feladatból áll, amelyek közül a vizsgázóknak négyet kell megoldaniuk, és csak ez a négy értékelhető.

A vizsgán közép- és emelt szinten függvénytáblázat (egyidejűleg akár többféle), szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép, körző, vonalzó és szögmérő használható segédeszközként, amelyekről a vizsgázó gondoskodik. Az eszközöket a vizsgázók egymás között nem cserélhetik.

Az érettségi dolgozatokat központilag kidolgozott útmutatók alapján javítják és értékelik.

Szerdán a történelemmel folytatódnak az érettségi vizsgák.

Eduline/MTI

Nyitókép: MTI/Varga György

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Royce2.0
2023. május 09. 19:17
...
Alcofrybas
2023. május 09. 15:16
A matek érdekes. Az alapja közmegegyezés tárgya, meg egy erős hit, hogy a tudatunktól független létezőnek ismerjük el, mint Jézust. Aztán vagy bejön vagy nem.
nick89
2023. május 09. 13:32
A zoktatásminősége egyrejavul. A PISA-teszt a hibás!
files32
2023. május 09. 12:37
Orbán idén berágott az érettségizőkre, a geci az idén elfelejtett sok sikert kívánni az idén érettségiző diákoknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!